Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2019.09.19.
2017 óta húzódik a jegybanki alapítványok Váci úti gigaberuházása, most külföldi partnert keresnek hozzá. Az alapítványok 21 milliárdot vettek ki a projektért felelős cégükből.
Külföldi szakmai partnert akar bevonni a jegybank Pallas Athéné-alapítványainak vagyonát kezelő cég a Váci útra tervezett hatalmas irodakomplexum finanszírozásába és megvalósításába. „A megállapodás tárgyalása folyamatban van” – közölte a vagyonkezelő cég, az Optima Zrt. a hvg.hu-val.
Azt már 2019 tavaszán elárulták a Világgazdaságnak, hogy befektetőtárssal képzelik el a beruházás tető alá hozását, a külföldi befektetővel folytatott tárgyalást most azzal magyarázták, hogy attól kapták a legkedvezőbb ajánlatot. Ugyanakkor semmilyen, az ilyen projekteknél szokásos finanszírozási megoldást nem vetettek el.
A gigaberuházás 2016 óta lóg a levegőben, ekkor szerezték meg az alapítványok 17 milliárd forintért a Váci út 160-168. alatti telkeket. Illetve egész pontosan az Optima leányvállalata, az Optimum-Béta Kft. megvette az ingatlan tulajdonosát, az ARI Ingatlanforgalmazási és Hasznosítási Kft.-t.
A Béta erre úgy szerzett pénzt, hogy 2031-ben lejáró vállalati kötvényeket bocsátott ki 21 milliárd forint értékben, amelyeket az alapítványok felvásároltak – más szóval gyakorlatilag ekkora hitelt adtak saját vagyonkezelőjük leányvállalatának. A kötvények azonban 2019 második negyedévében eltűntek az alapítványok portfoliójából – derült ki az adatokból, amiket az Optima a hvg.hu-nak adott ki. A kötvényeket a Béta visszavásárolta, majd bevonta – magyarázta a cég a változást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.