Szerző: Határátkelő
2019.09.29.
A megfigyelés a huisje, boompje, beestje szerzőjétől érkezett, aki Hollandiában él és egy tűzoltási szándékkal megszervezett vidám, családias „francia piknik” keretében tette.
„Az úticél Lille, a hozzánk legközelebb eső francia város, illetve annak falusi környezete. A történelmi Flamand grófság, melynek ugye azért része volt két belga tartomány is.
Fantasztikus élmény, hogy nem több mint 290 km-rel (3,5 óra autóval) távolabb tőlünk, túl ugyan két „országhatáron” mennyire más az éghajlat, a vidék, a természet.
Mennyire más érzéseket kelt életre, mennyire más gondolatokat ébreszt fel, akaratlanul is elterelve magára a figyelmet, hogy ne érezz kívüle mást, hogy elfedd a fájó gondolatokat.
A holland-belga határon mindjárt egy félpanziós ház, ami ugye azért félpanziós, mert már nincs teteje. Úgy tűnik, Belgium Nyugat-Európa Magyarországa. Tényleg nem lehet Hollandiához hasonlítani.
Az igénytelenebb fajta graffitikkel teletegelt szürke betonfalak mögött futó vonatok, Budapest-Zugló külsejű vasúti megállók, felújításra szoruló házak, kétsávos autópályák, 120-as sebességhatár.
Olyan érzés, mintha a holland megszokás után szúnyoghálón át néznéd a világot. Mintha a szürkeség köpenyével igyekezne elfedni a hiányosságot. Betonhangulat, szemét, s az érzés, hogy nem ismerik a kőműves fánglit. (...)
Nos nagy szerelmünk: Hollandia után elkapnak a múltunkból oly jól ismert ősz színei, ízei, az érzés. A magasabban szálló felhők látványa, a felhők fehérsége, a vidék, a szántások, a levegő és gyerekkorunk környezetének látványa és illata.
Fantasztikus élmény volt sétálni az almáskertben, mint gyerekkoromban az udvarunkban, ami tele volt az akkor divatos törpe almafákkal. Sétáltunk hatalmas platánfasor alatt, ami tényleg a sárgától a barnáig minden színben játszott. Felidézte a szegedi Széchenyi tér illatát.
A lehullott levelek zizegése, és mindenek ősz illata olyan „ahonnanjöttünk” távoli érzésével szállt meg. S azután egy hatalmas szomorúfűz, a balatoni nyár, aminek édes emlékét azóta sem képes feledtetni, kiradírozni senki és semmi. S egy öreg vadgesztenyefa, melynek termését hordtuk a zsebünkben mindhalálig.
Ezek afféle sosem fakuló érzéseink. Ezek a fák értelem szerint Hollandia azon részén, ahol lakunk, nincsenek. Mint ahogy dombok sincsenek, itt azonban egy kellemes dimbes-dombos vidék terül el, minden négyzetcentiméter földet szántóként hasznosítanak.
Mindenütt kukorica és répaföldek. A földeknek is illata van. Alig van felhő az égen, a nap melegebben süt, a levegő tisztábbnak tűnik, s a táj is kontrasztosabb. A mi mindig zöld, mindig esős mindig vizes ősz és tavasz nélküli Hollandiánk után tényleg egy nagy „de szép” sóhaj volt az egész utunk.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.