Szerző: HORN ANNA
2019.09.18.
A hír a 2022-ben Magyarországon megrendezésre kerülő kézilabda Európa-bajnokságról szól. Ami az eddig tudható információk alapján 150 milliárd adóforintnál semmiképpen sem fog kevesebbe kerülni. Lesz az sokkal több is, ha abból indulunk ki, amennyibe a vizes vb annak idején kóstált. De a jó hírünk a nagyvilágban! Ha már Olimpia nem lehetett, keressünk bármit, aminek létrehozásában a már amúgy is Forbes-listások gazdagodhatnak tovább. Mert természetesen Mészáros, Garancsi, stb, érdekeltségek lesznek a nyertesei a „korrekt” pályáztatásnak.
Kell a sport, kellenek a nemzetközi versenyek, kellenek az ezzel kapcsolatos fejlesztések. Építsük tovább az országimázst. Erről – külföldön élő hazaárulóként – sokat tudnék mesélni. Mármint arról, hogyan néz ki az imidzs innen a tévelygő Nyugat-Európából. Röviden, mert most nem ez a lényeg: míg évekkel ezelőtt a tokaji bor, a Rubik-kocka, a szálámi és a pápriká voltak az első asszociációk, amikor dicsekedtem magyarságommal, ma ezek eszébe sem jutnak senkinek. Csak az, hogy „nálatok diktatúra van, tényleg?”, „miért mennek el annyian az országodból?”, „olvastam, milyen gazadagok a vezetőitek, és hogy az egy maffia, ami a hatalomban ül, de hát ezt az EU úgysem engedné, igaz?” Ennyit a pár év alatt kialakult remek országképről, térjünk vissza a sportra.
Vagyis arra, miért nem működik az „élni, és élni hagyni” elv azóta sem Magyarországon, hogy állítólag rendszert váltottunk 30 éve. Minden bagázs, amelyik azóta hatalomra került, így vagy úgy, de kiépítette a maga klientúráját, előnyökhöz juttatott barátokat, családtagokat, egyetemi vagy volt munkahelyi társakat, stb. Tudomásul kell venni, hogy ez így működik. Én is voltam cégvezető, és tény, hogy sokkal szívesebben dolgoztam olyanokkal, akiket ismertem, akiknek a munkája 2-3 közös meló után jónak bizonyult, akikkel gyorsan és hatékonyan lehetett megoldani a feladatot. Többször kellett váltani is, mert a barátság ellenére a sz@r munka az sz@r munka volt. Vagy heteket csúszott. Vagy sokkal többe került, mint az eredeti megrendelésben szereplő összeg, mert – istentelen mennyiségű ok miatt. Ilyenkor elköszöntünk egymástól, volt hogy haraggal, volt, hogy az egyéb kapcsolat megmaradt, de nem adtam több megbízást.
Voltak simlik, persze. Mindig vannak, nem csak Magyarországon. De olyan gátlástalan, undorító összefonódást, ami ma jellemzi a magyar gazdasági lehetőségeket, utoljára a 90-es években láttam az éppen szétesett Oroszországban. Ott akkor szó szerint likvidálták is azokat, akik esetleg még labdába rúghattak volna (maradjunk a sportnál…) egy állami vagy tartományi pályázaton. Ma Magyarországon mások, mint a kedvenc kliensek, nem is láthatják a labdát, csak amikor fent van a levegőben. Mindenki tudja, hova fog esni – a labda helyett a választás. A megbízás olyan munkákra, amelyeket csak azért akar megszerezni nemzetközi piacokról a dübörgő gazdaságot zsebileg vezető rétege, hogy az a zseb még jobban dudorodjon a cserébe juttatott köszönettől. Hol pénz formájában érkezik a hála, ki tudja, melyik rokon melyik országban lévő bankszámlájára. Hol egy kis luxus magángép-jacht-utazás formájában. Hol olyan szívességeket kell tenni egy-egy üzletért, amihez juttattak, mint egy épület az ország fővárosában, diplomáciai védettségű banknak álcázva, ahonnan olyasmit lehet művelni Európa közepén, amiről jobb, ha nem tudunk, elég, ha sejtéseink vannak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.