Szerző: HONT ANDRÁS
2019.09.01.
Több gondolat bánt engemet, de mostanában különösen kettő foglalkoztat. Látszólag semmi közük egymáshoz, de a hátterükben nagyon hasonló probléma húzódik meg. Az egyik téma globális, a másik lokális.
Egyfelől az Amazonas égő fái kötik le a gondolataimat, és az a jelenség, ahogy a kormánytrollok próbálják bagatellizálni az ügyet. Megannyi tévé-, rádióműsor és újságcikk igyekszik kimutatni, hogy hiszti az egész, és csak Bolsonaro elnök lejáratására szolgál. Míg a normál médiában is megjelentek azok a hangok, amelyek azzal igyekeznek nyugtatni, hogy az amazonasi esőerdők oxigéntermelés-egyenlege gyakorlatilag nulla.
A vita néhány éve már lezajlott. Az egyik klímacsúcs elé időzítve a Yale kutatója egy írást tett közzé a The New York Timesban arról, hogy az erdők növelik a szén-dioxid-kibocsátást. Azonnal elhangzottak az ellenérvek is: igaz, hogy éjjel nincs fotoszintézis, de a két napszak hosszúsága sem azonos. Hogy a fák – mivel nőnek – egyre több szén-dioxidot kötnek meg, lassú elpusztulásuk meg korántsem szabadít föl annyit, mint az ember általi kiirtásuk és utána a talaj forgatása. A konklúzió az volt, hogy az erdők igenis hozzájárulnak az üvegházhatású gázok elnyeléséhez.
Az igaz, hogy a légkör összetételén az egész Amazonas-vidék szerény mértékben változtat, ám hogy ez ránk nézve mit jelent, az már korántsem egyértelmű. Egyes számítások szerint az oxigéntartalom egyszázalékos csökkenése olyan a légzésünk szempontjából, mintha az egész emberiségnek föl kéne költöznie tengerszint fölötti háromezer méterre – igen kellemetlen volna. Nyilván a természet nem fog megszűnni, alkalmazkodni fog a legdrasztikusabb változásokhoz is. Lesznek állat- és növényfajok, de baktériumok biztosan. Erről szól Tóta W. Árpád hetek óta folytatásokban közölt klímaregénye, hogy aggódni nem a Föld miatt kell, hanem magunk miatt.
Van miért. A pánikot árnyalni igyekvő megszólalások is elismerik, hogy az Amazonas-vidéki erdők esetleges pusztulásának léteznek egyértelműen káros következményei. Megváltozna a csapadékképződés, megszenvedné a biodiverzitás, és még az oxigéntermelés mindenki által elismert tényezőire is lenne közvetett hatása: eltűnnének az Amazonas torkolatánál lévő algatelepek. Szóval egyetlen drámai kijelentés sem tekinthető túlzásnak. S hogy e drámai megszólalásokban az „Amazonas a Föld tüdeje” jellemzés megállja-e a helyét? Elárulok egy titkot: ez nem tudományos meghatározás, hanem költői kép. Nem az ökológiához tartozik, hanem az irodalomhoz, s csak azt hivatott kifejezni, hogy ami az Amazonas mentén történik, az csöppet sem brazil belügy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.