2019. szeptember 18., szerda

AZ ŐSZÖDI BESZÉD ÉS TANULSÁGAI

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2019.09.18.


Tizenhárom évvel ezelőtt szivárgott ki az őszödi beszéd, pontosabban annak egy részlete. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megszólalásának egy súlyosan manipulált, célzatosan szerkesztett 58 másodperces részlete vált ismertté, aminek Kéri László elemző szerint a lényeghez semmi köze. Kéri szerint a bármi áron hatalomra kerülni akaró jobboldal erre a néhány percnyi felvételre, a benne lévő trágárságra, illetve a baloldal tétovaságára építette a mai politikai hatalmát. Munkatársunk az őszödi beszéd tanulságairól kérdezte Kéri László politológust. 

Az elmúlt 13 évben változott-e az őszödi beszéd jelentősége, másként látjuk-e Gyurcsány Ferenc egykori szavait ma, mint az elhangzása idején?

A magyar társadalom anno és ma is legalább kétféleképp viszonyul az őszödi beszédhez. Másként értékelte a jobboldal, s természetesen másként a baloldal. Kétségtelen, hogy 13 éve a két oldal nagyjából még egyensúlyban volt, sőt jól emlékezhetünk arra, hogy Gyurcsány Ferenc a győztes országgyűlési választások után mondta el az őszödi beszédet. De Gyurcsány szavait csak az utána következő 49 nappal együtt szabad és kell értékelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.