Szerző: ÉS
2019.09.06.
Érdekes ellentmondás, ahogy a Fidesz témával foglalkozó megmondóemberei hirtelen egyszerre próbálják erkölcsileg megalapozni a viszonyukat a környezetvédelemhez, azaz a Fidesz által képviselt sajátos jobboldaliság aktív részévé tenni az ökológiával kapcsolatos gondolatokat, s közben tagadják, hogy ennek a törekvésnek ideológiai karaktere lenne. Ilyen keretek között kár lenne hosszan elemezni, hogy a Fidesz néppártosodása után hogyan vesztette el ideológiai profilját, és ezt most milyen ritmusban szeretné valahogy visszaszerezni a keresztény állameszme rehabilitálásával. Aki követte az elmúlt ötven évben az ökopolitika fejlődését, azt kísértetiesen emlékeztetheti ez a „több mint ideológia” típusú érvelés a zöldek korábbi dilemmáira. A hetvenes években a környezetvédelem újhulláma pontosan azt képzelte magáról jó ideig, hogy erkölcsileg felette áll a tradicionális politikai értékrendszereknek.
Aki nem tett le arról, hogy a Fideszt megpróbálja kívülről megérteni, annak ilyen kérdésekben sokkal jobban kell figyelnie például Orbán Balázs érvelésére (mandiner.hu), mint Kósa Lajos butaságaira a bozóttüzeket illetően. A Miniszterelnökség államtitkára ugyanis egyszerre akar végrehajtani két akciót is a Fideszen belül. Először elhitetni saját politikai közösségével, hogy a jobboldal már eddig is hatékonyan kezelte a környezetvédelmi problémákat. Amikor Orbán Balázs azt állítja, hogy a Fidesz érti, mi a lokális és a globális közötti különbség, olyan érzése van az olvasónak, mintha hirtelen visszacsöppenne a polgári körök világába. A jobboldalon lassan 10 év kormányzás után érezhető egy erős kisközösségi reneszánsz, de ez nem pótol semmit a környezetvédelem tudatos háttérbe szorításának következményeiből. Másodszor baloldalinak vagy kommunistának titulálja az összes olyan rivális politikai szereplőt, aki alapvető társadalmi és gazdasági reformokat követel az ökológiai krízis megoldása érdekében. Tehát e szerint a logika szerint aki nem jobboldali, az hisztérikusan ideologizál, és ezt a Fidesz egy maga által ácsolt piedesztálról pusztán csak lesajnálja. Az államtitkár érvelése ezzel a szereposztással próbálja elérni, hogy a kormánypártok minimális környezetpolitikai teljesítménnyel is hatékonyabbnak és – ami még fontosabb – pragmatikusabbnak tűnjenek riválisaiknál.
A Fidesz önfelmentő taktikája a környezetpolitikában megnyugtathatja saját közösségét, és látható, hogy ők most tényleg elhitték magukról, hogy kommunitáriusok. A nemzeti identitásból fakadóan egy erős lokális romantika itatja át a szülőföldhöz való kötődést, de ennek ökológiai értékeit napjaink gyakorlatában aligha fedezhetjük fel. Ez az öntudat pont arról szól, hogy egy polgári értékrendű család tagjainak nem kell egy „zöld hippitől” megtanulniuk, hogyan viselkedjenek az erdőben, vagy hogy ne szemeteljenek az utcán. Mindez a következő évtizedben lesz majd nagyon fontos a kormánypártoknak, noha már most látható az ökolábnyomverseny a politikai piacon. Az lesz egyre inkább hiteles, aki be tudja bizonyítani a saját életmódjáról, hogy kisebb terheléssel jár, illetve az lesz korrekt szereplő, aki megfizeti fogyasztásának környezeti árát. Ez a trend pedig kísértetiesen emlékeztet a Fidesz szegényellenes társadalompolitikájára. Ebben a nagyfogyasztó lesz a példakép, aki felelősen költ zöld szempontok szerint is, és pont ezért nem akarja megváltoztatni az állami újraelosztás rendszerét. A baloldal azért lesz ebben a kontextusban megint negatív szereplő, mert olyan társadalmi rétegeknek akar több fogyasztási lehetőséget biztosítani, amelyek nem tudják megfizetni szennyezésük árát. Ismét egy indok a jobboldal kezében a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartására. Hamarosan itt a tél. Újraindul majd a vita arról, kik égetnek igazából szemetet – a gazdagok vagy a szegények? Lesznek, akik ismét rendőrt küldenének a szemétégetőkre, szabadságvesztéssel fenyegetve őket. Ez a fideszes politika igazi halála, amikor már motiválni és együttműködésre ösztönözni képtelen, akkor kötelez erre a rend fenntartása nevében. Először csak erkölcsileg semmisít meg, utána korlátozza a szabadságodat. Igaz, a zöldek is hajlamosak ilyen korlátozások felállítására, de társadalmi szolidaritásuk értéke kompenzálta eddig az ilyen törekvéseket.
„Jó kormányzás” = antizöld politika
Amit a klímaváltozás ezen a nyáron kihozott a Fideszből, az éppen azt mutatja, hogy azt gondolják, az elmúlt 10 évben Magyarországon történt valami minimálisan is innovatív a környezetpolitikában. Ilyen nem történt, ennyi idő alatt azonban a versengő autoriter rezsim is kénytelen volt megmutatni igazi szakpolitikai karakterét.
1. Kirekesztő kormányzati rendszer
Mindenki tudja, hogy két ciklus óta nincs önálló környezetvédelmi minisztérium hazánkban, ráadásul most a Greenpeace aláírást is gyűjt a tárca visszaállításának érdekében. A fideszesek 2010 után egyfajta katasztrófavédelmi környezetpolitikát alapoztak meg, ami részben köthető a kolontári iszapömlés kezeléséhez. Látnunk kell, hogy ez a mai napig meghatározza a kormánypártok hozzáállását, hiszen ez a logika köszön vissza a hulladékgazdálkodásban vagy éppen a vízügyben is. Ha egy régió kommunális hulladékgazdálkodása összeomlik, vagy ihatatlanná válik a víz, akkor majd a rendszer katonai módszerekkel kezeli a problémát. A másik jobboldali önámítás a tárcahiányra vonatkozóan, hogy ezzel a Fidesz progresszív államszervezési modellt valósított meg, hiszen integrálta más minisztériumokba a környezetvédelmi ügyek megoldását. Azonban a gyakorlat éppen azt mutatja, hogy ez nem egy fajsúlyos közpolitikai szempont beépítése volt, hanem egy irányítási káosz tartóssá válása. Legyen szó az Illatos úti talajszennyezésről vagy az évente ismétlődő tiszai hulladékárról, az Agrárminisztérium, az ITM és a Miniszterelnökség egymásra hárítja a döntések felelősségét, míg a probléma akuttá válik.
2. Tartós NGO-ellenesség
A Stop Soros és a lex NGO elfogadása után ez az állítás szorul talán a legkevesebb magyarázatra. A Fidesz felépítette saját kritikátlan civilszervezeti bázisát (CÖF), és folyamatosan nyomás alatt tartotta a migrációval foglalkozó önszerveződéseket. Ez a jobboldali projekt azonban még messze nem ért véget. A klímaváltozás tartós politikai napirenddé válása arra ösztönzi a kormánypártokat, hogy a második fázisban már a zöld szervezetekkel szemben vívjanak tartós háborút. A korábban az ideológiateremtés kapcsán emlegetett Scruton logikája használható itt a legjobban.
A Fidesz érzékeli, hogy az NGO-k szakpolitikai kompetenciája egyre erősebb, hiszen folyamatosan alternatívákat kínálnak a kormányzati döntésekkel szemben. Másrészt nemcsak kritikusak a Fidesszel szemben, hanem egyre erősebb a társadalmi hatásuk is. Ezért akarja a Fidesz itt is kisajátítani a politizáláshoz való jogot, és továbbra is azt javasolja a sokszor már az ellenzéki pártoknál is erősebb NGO-knak, hogy ha ennyire hatékonyak politikailag, akkor induljanak el a választásokon. A jobboldalon is tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nem csak egyfajta politikai legitimitás létezik, amit a választásokon lehet megszerezni. Nem csak az szerezhet beleszólást a politikai döntésekbe, aki párttá szerveződik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy luxus lemondani arról a tudásról és társadalmi befolyásról, amit a civilek minimális forrásból az utóbbi évtizedekben képesek voltak felmutatni.
3. A nemzetközi szervezetek hozzáértésének megkérdőjelezése
A Fidesz úgy viselkedik, mintha tagságunk az ENSZ-ben vagy az EU-ban nem tartós elkötelezettség lenne, hanem ciklusonként változó viszony. A jobboldali attitűd itt mutatja meg legjobban azt, hogy szuverént a környezetszennyezésben se lehet kívülről korlátozni. Igaz, a versengő autoriter rezsimek választásokon szerzett felhatalmazása környezetpolitikailag minimálisan konkrét, inkább csak ködös. A Fidesz esetében az, hogy „Folytatjuk!”, csak annyit jelent, hogy bármi áron megépítik Paks–II-t. Lehet kritizálni az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületét (IPCC), mert olyan modelleket állít fel, amelyekben túloz a hőmérséklet-emelkedést illetően, de ettől még nincs jobb rendszer az államok együttműködésének fenntartáshoz. A Greenpeace is sokszor jelezte már, hogy az EU széndioxid-kvótakereskedelme is távol áll a tényleges csökkentési célok megvalósításától, még akkor is, ha piacilag versenyképességet védő formát is biztosít egy klímasemleges gazdasági forma eléréséhez. A Fidesz azonban az érintett nemzetközi szervezetek tevékenységét lehetetleníti el, amikor mindenben a szkeptikus álláspontot képviseli. Saját energiapolitikájában annyit tud csak ismételgetni, hogy az atomerőművek működésük közben nem bocsátanak ki CO2-t. Viszont hallgat az erőmű működésével, finanszírozásával kapcsolatos problémákról vagy a sugárzó hulladékok elhelyezésének kockázatairól .Mindig ott van a közpolitikai cselekvés és a nyilvánosságban hangoztatott értékek közötti ellentmondás.
4. Minimalizált átláthatóság és közpolitikai kapkodás
2019 Magyarországán előfordulhat több környezetszennyezéssel vagy éppen tervezett beruházással kapcsolatos ügyben, hogy a civil szervezeteket kizárják a projekt hátterének, hatósági dokumentációjának megismeréséből. Ebben az esetben is önleleplező a Fidesz magatartása. Minden, ami kritikai vagy megkérdőjelezhető, az lassítja a kormányzás tempóját. Milyen abszurd magatartás, hogy egy-egy beruházás elkezdése előtt nem társadalmi egyeztetést folytatnak, hanem pénzt kérnek az élhető környezethez ragaszkodó állampolgárok önszerveződésétől a hatástanulmányokban szereplő információk megismeréséhez. A Fidesz tökéletes környezetpolitikai tükre, ahogy a GMO-kérdést rendezte az Alaptörvény elfogadásakor. Kijelentette egy még tudományosan nyitott vitáról, hogy mentességünket értékként betonozza be a törvény szövegébe. Közben rákkeltő hatása miatt a mezőgazdaságban évek óta vitákat keverő neonikotinoid-tartalmú rovarölő szerek és glifozátalapú gyomirtók uniós engedélyeztetésének lezárása előtt Magyarország bejelentette, tiltás esetén 10 évre felmentést kér. Mégis hogyan lehetett volna megmagyarázni ezt a derogációt akkor, ha az EU kijelenti, hogy a szereknek rákkeltő hatásuk van?
Ma a Fideszről könnyen elhihető, hogy ha valamiért le kellene állítania a paksi bővítést, akkor azonnal nekilátna a Bős-Nagymaros mellett tervezett erőmű megépítésének. Ahogy évekkel korábban kiszivárgott információk szerint erről folytak már háttéregyeztetések a szlovák és a magyar kormány között. Ez a fura megalománia a Fidesz környezetpolitikájának esszenciája. Egyik évben azt tervezzük, hogy a szárított szennyvíziszapok kommunális hulladékokkal közös égetéséhez felépítünk egy második rákospalotai hulladékégetőt, majd, miután dobtuk az ötletet, arról álmodozunk, hogy a több szempontból veszélyesnek számító hulladékokat termőföldjeink szervesanyag-tartalmának pótlására használjuk fel. Amikor azt reklámozzuk, hogy a Kárpát-medence víznagyhatalom, de közben látjuk, hogy az öntözéshez szükséges forrásokkal se rendelkezünk már, akkor hirtelen leporoljuk a Vásárhelyi-tervet, ami a Tisza újraszabályozásával vízvisszatartó tározókat telepítene a folyó árterére. Melyik fideszes közgazdász lenne képes feloldani azt az ellentmondást, hogy a rezsicsökkentés feltételek nélküli kiterjesztése minden fogyasztóra növelte-e a polgárok szemében az elfogyasztott energia értékét? Egyértelmű, hogy ez az intézkedés csak rombolta hazánk ökotudatos fogyasztói kultúrája kialakításának lehetőségét.
A Fidesz az EP-választásokig tudta tompítani a környezetvédelmi problémák választói mentalitást befolyásoló hatását. Ami az elmúlt hónapokban zajlik a jobboldalon, az elkeseredett utóvédharc és egy valós probléma bagatellizálása. A nyári szezon végén a klímapánik ereje csökkeni fog, és ha az utolsó legmelegebb nyári napon tartották volna idén az országgyűlési választásokat, akkor se veszélyeztette volna a téma a kormánypártok győzelmét. A települések mellett bűzlő, feldolgozatlan szennyvíziszap-lerakók, a zöldtelenített közterek, a központosított hulladékgazdálkodási rendszer és a közszolgáltatások lerohasztása pontos összképet ad a kormányzati teljesítményről. Az önkormányzati választásokon a pártpolitika-mentes egyéni teljesítmény és a helyi ügyek felértékelődése ősszel megmutathatja a Fidesznek, hogy eddig alábecsülte ezt a kérdéskört. Látható, hogy ezt a zöldhullámot a kormánypártok még képesek voltak trollkodással tompítani. Amennyiben viszont a szorítás tartós lesz a következő években, akkor a saját szemünkkel láthatjuk majd, amit a nemzetközi komparatív vizsgálatok már bizonyítottak. A hibrid rezsimek képesek olyan társadalmi elvárások adaptálására is (ellensúly.hu), amelyek alapját és létjogosultságát korábban egyértelműen tagadták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.