Szerző: Határátkelő / Krisztina
2019.09.26.
„Azt hiszem, eljött az a pont, hogy elegem lett abból, hogy állandóan ott lebeg a fejem felett az, hogy elvesztem a kivett szobát, nem telik majd újra, Mert magasak az árak és majd 40 éves koromra fedél nélkül maradok.
Ez az, ami rettegésben és állandóan félelemben tartott ebben az életemben. Mára rájöttem, ez karmikus feladatom itt, ebben az életben.
A dolgok 6 éves korom körül kezdődtek, mikor szüleim albérletében csak konyha és szoba volt, kint az udvar hátsó részében pedig a pottyantós WC. 1985-ben járunk.
Mikor ketten, együtt vásárolni mentek a Trabanttal, rám bízták az akkor 2 éves cumizós öcsémet. Mielőtt elindultak volna, lelkemre kötötték, hogy ne menjek sehova, bent a bilin végezzem a dolgokat, ha nem bírom kivárni, míg hazajönnek pár óra múlva, de nekem már abban a korban ciki volt ez, s kimentem a potyira.
Miután végeztem, futottam vissza a tesómhoz, nyomtam a bejárati ajtó kilincsét, de az ajtó nem mozdult. Pánikba estem, az öcsém elfordította a kulcsot, mert utánam jött volna és sikeresen kizárt.
Bezárni képes volt az ajtót, kizárni nem. Ezért én kint, ő meg bent üvöltött sírva a félelemtől. Tudtam, anyám lekap a 10 körmömről, ha kint meglát, s a verés sem marad el, holott nem tehettem semmiről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.