2019. szeptember 23., hétfő

AKI TALPAT, TÁNYÉRT ÉS HÁTSÓT NYAL, ANNAK DŐL A KÖZPÉNZ. AKI BÍRÁL, SZÓVÁ TESZ, TILTAKOZIK, AZT ELTAPOSSÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.09.23.


Demokratikus jó reggelt kívánok mindenkinek! Már csak 20 darab éjszakát kell végigaludni (az soha nem árt, ha az ember tud aludni), ameddig ráébredünk a demokrácia soron következő ünnepnapjára. Kicsit ront az ünnepi hangulaton, hogy ezen az október 13-ára kiírt demokratikus választáson még mindig elindulhatnak az ellenzéki pártok jelöltjei is, akik ráadásul – uramatyám, mi jöhet még?! – legyőzni akarják azokat, akik hatalmon vannak, de ha jól sikerül ez a keresztény szabadság nevű projekt, már nem sokáig lesz így. Addig is az egyik kedvenc gondolkodóm demokráciáról, azaz a blöff-többségről vallott nézeteivel próbálom a szükséges optimizmus adagot szállítani az új hét vadhajnalán.

[…] a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség – a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges – csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia. (Hamvas Béla: A láthatatlan történet – részlet)
Ez így persze meglehetősen magas labda, tudom, mert hát akkor mi a franc bajom van nekem ezzel a versengő, hibrid, félfeudális keresztényilliberális autokráciával, amelynek egyszemélyes vezetése egyre vadabb vizekre evez? (Belátom, fejfájás-kompatibilisen erősre sikerült az ő hétvégéje, pedig alig pár pillanatra nem figyeltem csak oda.) Szerintem nincs itt semmi ellentmondás. A koholt statisztikai blöff-többség, az pont az, amiről ez a hibrid maszlag is szól: a jogállamiságot lebontó hatalom azért még megméretteti magát különféle választásokon, és ezzel vállal valami meglehetősen minimális kockázatot arra nézvést, hogy akár még veszíthet is. De bármennyire minimális ez a kockázat, a fidesznemzeti kampányösszefosás így is akkora, hogy az októberben hamarabb érkező nyugdíj, a 30 forintos (kiló) krumpli és Vajna Tímea (Mr. Funk) fideszkádéenpés választási fánkja adja a másikat. Nem beszélve az országnak lezüllesztett házáról, ahova a politikai pedofília és a horogkeresztény maszlagba csomagolt, középkori bűzt árasztó személyi kultusz örök dicsőségére 600 kiskorú biodíszlet részvételével imába foglaltatnak a nemzet vezetőinek szent nevei. Mármint elsősorban annak az egynek a neve, akinek a révén a többi cselédlelkületű, tekintélyelvű álkeresztény is kedvére istentelenkedhet a szekuláris Európa két hétköznapi gyalázása között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.