Szerző: erdelyip
2019.09.16.
Budakeszin teljes az ellenzéki összefogás az októberi önkormányzati választás előtt, a Fidesz egy frissen kiugrott volt LMP-s önkormányzati képviselőt jelölt, és a kampány pedig olyan fordulatszámon pörög, hogy a helyi önkormányzat feljelentette a Momentum jelöltjét, mert az zebrát festett a helyi iskola elé, ahová nekik kellett volna.
Ilyen körülmények között feszítette volna tovább a hangulatot Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki augusztus végén közérdekű adatkérést adott be az önkormányzathoz, hogy megismerje a település önkormányzati képviselőinek, alpolgármestereinek és polgármesterének vagyonnyilatkozatát, mivel ezek nem elérhetőek a település honlapján.
A képviselőnek múlt héten válaszolt a város jegyzője, és lényegében azt közölte, csak azután tudják egyáltalán eldönteni, hogy Szél megnézheti-e a vagyonnyilatkozatokat, ha a képviselő megjelöli, hogy milyen jogos cél miatt akarja látni azokat.
Engem már az is megdöbbentett, hogy ezeket a vagyonnyilatkozatokat nem teszik maguktól elérhetővé, de ilyet, hogy kérésre sem adják ki, még nem láttam. Egyáltalán nem számítottam erre, de most már még jobban érdekel, hogyan alakult a Budakeszit évek óta irányító politikusok gazdagodása
- mondta erről Szél Bernadett...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.