Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.08.20.
Süddeutsche Zeitung
Orbán hízelgett Merkelnek, hiszen kivételesen mérsékeltnek mutatkozott. Mindketten szorgalmazták, hogy nyissanak új fejezetet az európai migrációs politika körüli vita rendezésére. Derűlátásukat a von der Leyen vezette új Bizottságra alapozzák, bár a német politikus megemlítette, hogy egyes pontokban továbbra is eltérnek a nézetek. Azt is figyelmeztetésként lehetett értelmezni, amikor kifejtette: Sopron azt példázza, milyen sokat elérhetnek az európaiak, ha bátran kiállnak az értékeikért. De hát Magyarország jó ideje összecsap Brüsszellel olyan kérdésekben, mint a merev menedékpolitika, illetve a demokrácia leépítése magyar részről. Konkrét javaslatok Sopronban nem hangoztak el nyilvánosan az ellentétek feloldására. Merkel azon volt, hogy tárgyaljanak egymással az EU-ban és kössenek kompromisszumokat. Orbán azt emlegette, hogy az egységet viszályról viszályra, újra meg újra meg kell teremteni. De az ellentétektől függetlenül ő is harmóniára helyezte a hangsúlyt. Egyben azonban bizonyította, milyen keményen öntudatos, hiszen szerinte a magyar, illetve a visegrádi voksok tették lehetővé von der Leyen győzelmét. Mint mondta, a térség súlya folyamatosan nő, és a négyek kiegészítik a német-francia tengelyt.
Békülékeny hangot ütött meg Orbán Viktor oldalán a német kancellár, amikor közösen emlékeztek a Páneurópai Piknikre, a Vasfüggöny leomlásának egyik kulcsmozzanatára. Angela Merkel elismerte, hogy még mindig vannak nézetkülönbségek a migráció megítélésében, de azt is hangoztatta, hogy sok tekintetben egyetértenek, beleértve, hogy többet kell tenni a menekülthullám okainak kezelésére. A tudósítás szerint láthatóan elérzékenyült német vezető azt mondta, hogy a történelmi változások nélkül nem lett volna sem politikus, sem az újraegyesült Németország kancellárja. Az évforduló alkalmat nyújtott arra, hogy jókora idő elteltével ismét találkozzon az európai politika két nagy túlélője. Legutóbb, tavaly Orbán járt Berlinben, de ott megmutatkozott, hogy teljesen más nézeteket vallanak. Merkel azzal vádolta magyar kollégáját, hogy az a keményen bevándorlás-ellenes irányvonallal nem tartja tiszteletben az emberiességet. Orbán tegnap nem látott semmiféle ellentmondást a Vasfüggöny lebontása, illetve aközött, hogy időközben új falat építtetett. A magyar jogállam helyzete miatt elhangzó bírálatokat politikailag elfogultnak minősítette, hozzátéve, hogy azokat nem támasztják alá a tények. 1989 nagy szerepet töltött be mindkét kormányfő életében, de utána teljesen más irányban indultak el. Keletnémet tapasztalatai alapján Merkel a liberális értékek és a szabad piacgazdaság fontosságát vallja, míg magyar kollégája a rendszerváltásban az első lépést látja Kelet-Európa számára a szuverenitás helyreállítására.
A kommentár „Régi kerítések, új kerítések” címmel rámutat, hogy politikailag mind Merkel, mind Orbán a 89-es történelmi események gyermeke, ám teljesen másként viszonyulnak a dolgokhoz, amikor a szabadság vagy a bezárkózás a tét. Európában pedig el kell döntenie, hogy melyikük felfogását akarja követni. A magyar vezető a rendszerváltás nagy nyertesének számított. Későbbi ősellensége, Soros ösztöndíjával Oxfordban tanult, pártot alapított és nemzeti-hazafias politikusként megy a maga útján, igencsak finom érzéket tanúsítva a hatalom, illetve a közhangulat iránt. Az paradox, hogy ma a saját maga által emelt kerítés mögött csücsül. Életrajza azt igazolja, hogy a szabadság- és hataloméhség nem mindig köthető össze. A kormányfő a nemzeti hazafiság segítségével ad keretet politikai törekvéseinek. A magyar történelem alapján könnyű zsákmányt jelentett számára az identitás és a haza. Mindkettőt szinte monopolizálta, így könnyű dolga volt. Reformerként indult, majd más útra tért, ám túl sokáig elnézték neki a kerítést, valamint a radikalizálódást. Merkel számára ugyanakkor adott volt a pálya. Még ha akarta sem tudott volna visszaélni egy fiatal és tapasztalatlan demokráciával. Az évforduló alkalmat kínál arra, hogy lássuk, milyen veszélynek van kitéve a nyílt társadalom. A határnyitás nem egyszeri, véletlen esemény volt, hanem a szabadságra törekvő társadalom csúcspontja. A tegnapi találkozó arra emlékeztet, hogy a falakat nem tartósan rombolták le, és hogy soha nem oldódik meg az emberiség nagy témája, mármint hogy hová is tartozunk. Orbán egyértelműen Európa-ellenes politikája groteszk módon kiforgatja a történelmi visszaemlékezést. Hiszen ő ma már az elzárkózásból él, noha politikai létét és pályafutását a szabadságvágynak köszönheti. Merkel meglehetősen visszafogottan utalt erre az ellentmondásra, amikor arra figyelmeztetett, hogy összefügg a nemzeti, illetve az európai jólét. Mondhatta volna azt is, hogy ma még el lehet dönteni, ki merre megy. De a történelem csak azt ünnepli, aki ledönti a kerítéseket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.