2019. augusztus 19., hétfő

SOKBA KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK, HOGY EBBEN AZ ISKOLÁBAN WASS ALBERT NE LEGYEN TANANYAG

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2019.08.19.


Ötvennégy diákkal kezdi első tanévét a 4 milliárd adóforintból induló, fizetős, kvázi önkormányzati, meglepően haladó szellemiségű iskola Debrecenben.

Kilencévi kormányzás után előfordul, hogy a Fidesznek a saját szabályain kell kiskaput keresnie, ha nemzetközi szinten értékelhetőt akar létrehozni. Így történt Debrecenben, ahol szeptemberben elindul a Nemzetközi Iskola (ISD – International School of Debrecen), amely állami pénzből épült, mégsem állami; önkormányzati területen áll, az önkormányzat szerelte fel, mégsem önkormányzati; egy vállalkozás üzemelteti, mégsem magántulajdonú. Üzemeltetője egy Denok nevű kft, melynek háromnegyede a városé, maradéka a Debreceni Egyetemé. Tanrendje pedig nem is állhatna távolabb a poroszos, minden gyereket egyforma skatulyába passzírozó közoktatásétól.

Ilyesmire nagy szükség van. Ahogy az iskola tervelőterjesztésében fogalmaznak: „A város befektetésösztönzési potenciálját egy nemzetközileg elismert iskolarendszer nagyban felerősíti, hiszen ezáltal nemzetközi vállalatoknak és azok dolgozóinak is vonzóbb célterületté válik Debrecen.” A multik külföldi és magyar alkalmazottai talán meg is engedhetik maguknak az ISD borsos tandíját: csak a jelentkezés díja 310 euró (kb. 100 ezer forint), a sikeres felvételi utáni regisztrációért 615 eurót kell fizetni, a tandíj már az óvodásoknak is 7510 euró évente, a végzős gimnáziumi osztályokban pedig 14 550 euró (4,7 millió forint). Igaz, a 2020/2021-es tanévtől a legalább öt éve Debrecenben élő nebulók tanulmányi ösztöndíjjal is bekerülhetnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.