Szerző: BAUER TAMÁS
2019.08.05.
Olvasom, hallom a hol indulatos, hol gúnyos reakciókat Orbán újabb tusnádfürdői fellépésére. Csupa hazugság, mondják egyesek, egy beteg ember tévképzetei, mérgelődnek mások. Nem tartom szerencsésnek ezeket a reakciókat. Akkor tudunk Orbán ellen a siker minimális esélyével harcolni, ha megértjük, hogy miért neki van jelenleg sikere. Ez a fellépés – miként a korábbiak is – egy jelenleg sikeres politika ideológiáját tartalmazza. Magunkat csapjuk be, ha egy legyintéssel vagy szidalmazással elintézzük, ahelyett, hogy komolyan elgondolkoznánk róla.
Akár tetszik, akár nem, Orbán ebben az előadásban – merthogy nem beszédet tartott Tusnádfürdőn, hanem szabadegyetemi „előadást”, és ehhez felvette a töprengő, morfondírozó tanári pózt a megszokott harcos szónoki fellépés helyett – alapjában véve igazat mondott.
Az előadás két alapvető állításra épül, és mindkét állítás igaz. Az egyik: amit ő és társai az elmúlt három évtized alatt csináltak, az számukra példátlan sikert hozott. Igaz, nem azonnal. A kilencvenes években a „függetlenség kivívásának” és az első, „liberális rendszerváltásnak”, a „szocialista tervgazdaság helyett tőkés piacgazdaság építésének” és „eközben a demokratikus jogi és politikai intézményrendszer parlamenti demokrácia felépítésének” ők – az 1998 és 2002 közötti négy évet kivéve – nem irányítói, csak az alapokat illetően egyetértő részvevői voltak. Ezt Orbán bizony elkeni az előadásban, de 1989 és 2010 között valóban így történt. (Külön kérdés, hogy miért tartotta fontosnak sajnálkozni az SZDSZ sorsán, de ezt most tegyük félre.)
Az is igaz, hogy ez az első, „liberális” rendszerváltás nem az ő ellenükre, hanem az ő részvételükkel történt (hiszen az első években még ők maguk is liberálisnak vallották magukat), azt sem kellett kudarcként, vereségként megélniük. A 2010-ben, a kétharmados választási győzelemmel kezdődött második szakasz viszont meghozta számukra a teljes sikert. Ez volt tehát az első igaz állítás Tusnádfürdőn.
A másik pedig az – mondta már korábban is, de most megismételte –, hogy az ő nagy tettük a nyugati értelemben vett liberális demokrácia felszámolása Magyarországon. Hát nem igazat mondott? És ebben itthon nem is találtak, és ma sem találnak érdemi ellenállásra, rendszerüket csak kívülről fenyegetik veszélyek. Lássuk be, ez is igaz.
Arra, hogy ezt így előadta, két tekintetben sem helyes legyinteni, vagy akár indulatosan mérgelődni. (Miközben az indulatokat persze megértem, magam is osztozom bennük.) Egyrészt azért nem helyes, mert ha szemben az olyan apologetikus érveléssel, hogy az Orbán-rendszer az igazi demokrácia, ő második rendszerváltásként írja le a maga hatalmi rendszerének felépítését, az közelebb viszi a közgondolkodást egy fontos felismeréshez. Ha egyszer 1989 és 2010 között a nyugat-európaihoz hasonló liberális demokrácia volt Magyarországon, és ennek helyébe – Orbán szerint is – másfajta rendszer lépett, akkor tisztázni kell, hogy mi is ez a másfajta rendszer. Orbán maga is felteszi ezt a kérdést, és újra azt mondja, hogy ez „illiberális állam”.
Az illiberális szó riasztó volta miatt egyszer már átnevezte kereszténydemokráciára, ami nyilván nem működik, hiszen a kereszténydemokrácia nem rendszer, hanem egyfajta politikai irányzat. Ezért most új terminust talált ki: „keresztény szabadság”. Tudjuk, a szabadság az ő beszédeiben már hosszú ideje nem a polgárok szabadságát jelenti a hatalommal szemben, hanem a „nemzet” szabadságát a külső kötöttségektől, ami valójában az ő szabadságát, sem külső hatalmak, sem belső intézmények által nem korlátozott hatalmát jelenti, és semmi köze ahhoz, amit ma bárki más Európában szabadságon ért.
A „keresztény szabadság” tehát nem is titkolt példaképének, az immár száz évvel ezelőtt indult keresztény-nemzeti kurzusnak felújítása. Ha lelkiismeretesen megvizsgáljuk az Orbán által a magyar demokrácia romjain kialakított rendszert, akkor arra fogunk jutni, hogy az – akárcsak az egykori keresztény-nemzeti kurzus világa – nemcsak nem liberális, de nem is demokrácia, hanem, ahogy Heller Ágnes szerette nevezni, zsarnokság, más szóval önkényuralom. Orbán maga az előadásban ezt eufemisztikusan úgy fogalmazta meg, hogy ők felismerték, hogy „a társadalom, a közösség szerveződési módját radikálisan meg kell változtatni”. Ez a változtatás valójában a szabadságelvű berendezkedésről a függőségelvű berendezkedésre, vagyis zsarnokságra, önkényuralomra való áttérést jelentette. (Ő közösségelvű rendszernek is nevezi az előadásban, de hát a mi életünkben már volt egy, magát közösségelvűnek hirdető rendszer, a szocializmus, és az bizony igazi önkényuralom, diktatúra volt. Ahol az egyént alávetik a „közösségnek”, melyet persze a hatalmon levők képviselnek, ott önkényuralom terem.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.