NÁDASDY ÁDÁM: NE SZÁNALMASAN ÉS NEVETSÉGESEN TÁVOZZUNK, HANEM EGY BIZONYOS MÉLTÓSÁGGAL

24.HU
Szerző: LÁSZLÓ PÁL
2019.08.08.

Minden újság megírta, hogy elmegy. Hát nem. Vagy nem úgy. Viszont a nyelvész-műfordító meggyógyult és azt is elmondja, tudja, hogy öregszik, és így van, olyankor az ember anekdotázik, mesél. Most is. Tudják például, mi az a pofézni? Nádasdy Ádám ezt is elmondja. Meg azt is, mi érdekli a magyar politikában. Interjú.




Hol vannak a bőröndök? Csak azért kérdezem, mert nemrégiben minden cím arról szólt, hogy Nádasdy Ádám „disszidál”.

Erre szokták azt mondani, hogy a hír igaz, csak nem úgy. Egy újságíró azt a bulvárcímet adta, hogy én „elhagyom” Magyarországot, miközben csak annyi, hogy ezentúl több gatyám lesz Londonban, mint Pesten. Többet leszek ott, a páromnál, mert a tanítást abbahagytam, így pedig nem szükséges, hogy hónapokon át itt legyek folyamatosan. Egy hónapot itt leszek és kettőt ott.

Két évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy ez pont fordítva lesz. Márk, a szerelme hazaköltözik.

Hát nem így lett.

Meghajolt?

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Pontosan. Ez egy nagy lemondás, de hát Istenem. Mások is csinálnak ilyet az élettársuk kedvéért. Ő orvos, és én vele ellentétben könnyebben tudok mozdulni. Ő ott nagyon betagozódott, angol útlevele és angol állampolgársága is van már. Volt, hogy hazajött, itt volt egy fél évig, mert a lakásunkat kellett felújítani. Tulajdonképpen azt a pénzt, amit egy építésvezetőnek fizettünk volna, azt a munkát ő ellátta a nyugdíjas mérnök édesapjával együtt. Gondolt egyébként arra is, hogy esetleg itt találjon munkát. Keresett is itt-ott, de nem talált. Az mondjuk nem igaz, hogy itt ne lehetne dolgozni értelmesen, mint orvos, csak hát ha nem szereti, nem szereti. Mit csináljak?

Mi mást, költözik. Azt vettem észre, miközben elolvastam sok-sok interjúját az elmúlt évekből, hogy egyre közelebb engedi az embereket. Nádasdy Ádám élete elég pontosan követhető. Ez egy tudatos döntés volt vagy csak így alakult?

Igen, igaza van. Ebben azért én komoly lökéseket kaptam. Nagyon régen Mihancsik Zsófia a Beszélőben, egy nagy interjúban szépen és okosan megkérdezett mindenről. Talán többször is elmentem hozzá, napokon át dolgoztunk, míg végül éreztem, hogy afelé tol engem, hogy mondjam ki, meleg vagyok. És mondtam. De azért ez nem volt olyan nagy szám, a Beszélőt kevesen olvasták. Aztán Veiszer Alinda hasonlóképpen, egy tévéműsorban, amikor ketten beszélgettünk, megint csak odaszorított nagyon finoman, vagy hogy is mondjam, egy olyan vákuumot teremtett egyszer csak, amivel úgy éreztem, nekem muszáj ezzel szembenézni. Úgy éreztem, hogy hát igen, ha már egyszer ez így van nálam, és ha már egyszer nekem szerencsém volt a világban, hogy nem közösítettek ki emiatt, hogy nem vertek meg, akkor miért is ne mondjam el mások okulására?

Persze nem csak erre gondolok. Olyan finom részletek is megjelennek, amik egy költőről, egyetemi tanárról nem szoktak.

Értem, de ha az ember nem színész, vagy zenész, vagy celeb, akkor mit mondjon magáról? Azért lássuk be, uborkaszezon van. Az, hogy én hirtelen egy vezető hírré léptem elő, az részben ennek köszönhető. Én nem emigrálok, én nem úgy megyek el innen, mint Bartók Béla vagy Márai Sándor. Hát Isten ments! Meg hát hála Istennek, nem olyan a világ. De visszatérve arra, amit mondott, igaza van. Az is számít már, hogy öreg vagyok. És ha az ember öreg, akkor anekdotázik, mesél, elmondja, hogy anno kapros káposztát is ettünk. Ezt egyébként még soha senkinek nem mondtam el.

Egy újabb finom részlet.

Szóval nem csak paradicsomos káposztát, hanem kapros káposztát is, mert az egyfajta főzelék. Nagyon szerettük a kaprot minden formájában, és a kapros káposzta néha csak poféznival volt. Tudja, mi a pofézni?

...

ITT OLVASHATÓ