2019. augusztus 26., hétfő

EMBERTELEN CSEREKERESKEDELEM: MI ADUNK NEKTEK KILENCEZER FORINT AJÁNDÉKOT, TI EZÉRT RÁNK SZAVAZTOK OKTÓBERBEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.08.25.


...az Orbán-kormány a világon egyedülállóan úgy osztogat, hogy közben fosztogat. Ez bármelyik bűvésznek dicsőségére válna. Tudják, az úgy van, hogy kifosztották kilenc év alatt a nyugdíjasokat ezzel az inflációt nem követő rendszerrel. Évek óta az idős emberek pénzét használja hónapokig az állam, mert az év elején alul terveznek. Aztán, hopp, nagy kegyesen közlik, hogy megadják novemberben a magasabb infláció miatt a különbözetet. Azt, ami már januárban is járt volna a nyugdíjak nagyobb arányú megemelésében. Ez a rezsi akármi pedig olyan megalázása az embereknek, amire talán nincs is példa Európában. Eladnák a szart parfümként, az idős emberek kiszolgáltatottságára játszva a választások előtt. Ha másért nem is, de úgy kellene tarkón vágni a nagyságosokat, hogy három napig tekeredjen körbe-körbe a fejük, ne legyen idejük és erejük kampányolni. Ha másképp nem megy…

A közmunkásoknak is hama-hama adnak 54 ezer forint jutalmat. Azért csak ennyit, mert mégsem államtitkárok ők, akik milliókat tesznek zsebre jól végzett munkájukért. Meg Orbán állami embereit nem kell elkábítani, hogy a településeken a narancssárga szín legyen az uralkodó. Ők évek óta felveszik a seggnyaló pénzt, azért pedig nem nagyon kell dolgozniuk, inkább csak hálásnak és hűnek lenniük a Vezérhez. Ezek a kormánybábok már akkor keresnek 54 ezer forintot, ha lenyomják hivatali szobájuk kilincsét.

Ottan lenn a valóságos show-ban cserekereskedelemre edzenek a fideszesek: én adok neked kilincsnyomó értékű pénzt, te pedig szavazol rám, hogy továbbra is mi nyomhassuk le milliárdokért az ország kilincsét. A cserekereskedelem október 13-a után véget ér. Akkortól a hatalom úgy elfelejti a közmunkásokat is, mint Orbán Viktor köszönni a parlamentben. Pechükre elfogyott a pénz, illetve, másra kellett. Mert mutassanak nekem olyan közmunkást, akivel Orbán meg a Szijjártó meg a Mészáros meg a Tibocz, hát még a Garancsi dicskeszik, sőt mutogatja is őket a kedves külföldi vendégeknek: íme, itt vannak a hős és munkás magyarok, akikkel épül az ország!

Egy nagy bölény bőgést! Tudják, a mi országunkban vannak első osztályú, másodosztályú és negyedosztályú emberek, akiknek az a dolguk, hogy a piti jutalomért meg egy kis cselédmunkáért cserébe boruljanak le a Vezér perzsaszőnyegére – ha beengedik őket a Karmelita kolostorba. Nem engedik be. Itten minálunk, jó tudnia mindenkinek, hol van a helye, és mennyit ér.

Érnek-e a nyugdíjasok meg a magyar melósok 1475 milliárd forintot? Uramisten, ennyi pénz nincs is. De volt. Amíg kilenc év alatt el nem költötte az Orbán-kormány a sportra. Képzeljék el, mennyi kisiskolásnak lehetne teletömni a hátizsákját, annyira, hogy akár bele is szakadjanak.

Stadionokra nagyjából 350 milliárd forint ment el, de költöttek uszodákra, sportcsarnokokra, a határon túli focira, sportparkokra, összesen 454 milliárd forintnyi összeget. Az mfor.hu a szakpolitikai kiadásokat 155 milliárd forintra összegezte az elmúlt évek költségvetései és zárszámadásai alapján, illetve 2016-ig több mint 359 milliárd forint esett ki a tao-rendszer miatt a költségvetésből. A tavalyi és az idei költségvetés alapján pedig további 167 milliárd forintról mondanak le a sport érdekében a társasági adókedvezményen keresztül. Összesen tehát a tao-rendszeren át 526 milliárd forint ment sportra 2011 óta.

Ennyi. Ennyit dobtak össze az adófizetők Orbán mániájára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.