2019. augusztus 16., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/33. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 
Szerző: ÉS
23019.08.16.



P U B L I C I S Z T I K A

Széky János: Korunk fajvédői

A történet kegyetlen, de önmagában abszurd volna. Egy budapesti pláza bejáratánál két kopasz elsodorta egy járókelő terhes feleségét. Miután a férfi utánuk szólt, hogy figyeljenek jobban, az idegenek visszamentek, arab bevándorlóknak nevezték a házaspárt, és mondták, hogy húzzanak el, mert csak szaporodni tudnak, majd lefejelték a férfit, hogy eleredt a vére. Az áldozat azonban nem arab migráns volt, hanem Rézműves Benjamin Dániel, a Mérceszerzője, ottani bemutatkozása szerint „szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója”.

Hogyan lett a cigányból migráns? De nemcsak a konkrét esetben, hanem általában: hogyan lett a Romából az Arab (pontosabban: muszlim migráns), a hétköznapi gyűlölet és gyűlöletbeszéd célpontja?

Mielőtt valaki túlságosan szépnek látná a képet visszamenőleg, és kedve volna a Fidesz meg a kormány romapárti deklarációit idézni, hadd emlékeztessem a „megélhetési gyermekszülés” elméletére vagy Molnár Oszkár nevére és a gumikalapács szóra. Az tény, és hiba volna tagadni, hogy a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor sohasem sértette meg a rasszizmus második világháború óta érvényes univerzális tabuját, és szigorúan megleckéztet másokat, akik megsértenék. „Zéró tolerancia”, „soha többé”, s így is gondolja. De az is tény, és hiba volna nem észrevenni, hogy ameddig politikai haszna van, eltűri, sőt visszaigazolja a magyar társadalomban igenis eleven népi, mondhatni, naiv (nem ideologikus, szervezett, nem náci típusú) rasszizmust...

Várhegyi Éva: A magyar kormány és a multik


Bár túl nagy meglepetést nem okozott, némi felháborodást azért kiváltott a minap annak a híre, hogy a Magyar Telekom eladja T-Systems nevű informatikai óriáscégét a Mészáros Lőrinc jobbkezeként ismert Jászai Gellért irányítása alatt álló 4iG-nek. A két fél abban is megállapodott, hogy a tranzakció sikeres zárásával partnerségre lépnek a nagyvállalati és közszféra telekommunikációs szolgáltatásainak értékesítésében. Az esemény újabb adalék „az üzlet az üzlet” tétel érvényességéhez. Bárkivel bármilyen alku megköthető, ha kellő ellentételezéssel jár.

Gadó Gábor: Mire számítson egy eretnek?

Kovács Zoltán: Sorskérdések

Köllő János: Kicsiny hibák


Majtényi László: „S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán tinálatok?”

Balla Eszter: Tömeggyilkosság

Az elnökválasztási kampány árnyékában

Wagner Péter: Ninive, Ninive
Moszuli riport

Standeisky Éva: Janus-arcú Tiborc

V I S S Z H A N G

Sifter József: Újkori barbárság

Huszár Ágnes: Globális vagy lokális?

Dr. Marincs Ferenc: Egy másik levezetés

Molnár Judit: Jeszenszky kontra Karsai


P Á R A T L A N

GL: HEURÉKA!

Haskó László: „FOGÁST TALÁLNI”

-iar-: SZABAD?

Lévai Júlia: PETŐFI, AZ ÜGYNÖKSÉG

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.