Szerző: Pendulumblog
2019.08.31.
Az 1918-1919-os forradalmak és ellenforradalmak emlékezetét mindig is eltorzították a különféle irányú politikai sematizmusok. Mind a Horthy-rendszerre, mind az államszocialista rendszerre jellemző volt az egyoldalú múltfeldolgozás: a másik oldal bűneinek felnagyítása, a saját oldal bűneinek bagatellizálása. Bizonyos helyszínek, események és emberek köré kultuszt építettek, mások emlékét kiátkozták és kollektív feledésre ítélték. Az idei hivatalos centenáriumi megemlékezések sajnos megint az egyoldalú, sematikus, politikailag manipulált múltfeldolgozás jegyében történtek meg. A nemzetére rárontó gonosz baloldal és az ártatlan áldozattá váló jobboldal mítoszai uralják az ezzel kapcsolatos közbeszédet és a hivatalosságok megnyilvánulásait.
Jelenleg a Horthy-korszakban dívó mítoszok, kultuszok egyoldalú újjáépítésének lehetünk szemtanúi, amelyek hamis képet festenek 1919 történetéről, és abban az egyházak szerepéről. Jó példa erre Kucsera Ferenc szentendrei plébános esete, akit az 1919. évi júniusi ellenforradalomban való állítólagos részvétele miatt megkínoztak és meggyilkoltak a vörös különítményesek. Neki a Horthy-korszakban valóságos kultusza volt, 1945 után azonban kollektív feledésre (damnatio memoriae) ítélték. Ma újra utca viseli a nevét, megemlékezéseket tartanak róla és nemsokára bemutatják az élete utolsó napjairól szóló filmet is. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha a múlttal való őszinte szembenézés, az elkövetők bűneinek számba vétele és az áldozatok emlékének ápolása vezetné a hatalmat, politikai pártállásra való tekintet nélkül. De nem így van. Eközben ugyanis kollektív feledésre ítélik egy éppoly kegyetlen népirtás, a Fehérterror elkövetőinek bűneit és azok áldozatait, akik között egyaránt találunk egyházi személyeket.
Az utóbbiak közé tartozott Simon József római katolikus káplán, akiről érdemes részletesebben is megemlékeznünk, hiszen éppen száz éve, 1919. augusztus 28-án éjjel kínozták halálra Prónay Pál parancsára a Horthyt szolgáló különítményesek. Semmi nyomát nem találtam az Interneten annak, hogy halálának századik évfordulóján bárkinek eszébe jutott volna hivatalos megemlékezést tartani róla.
Ki is volt Simon József? 1892-ben született a dunántúli Szenyér községben. Szülei, akiknek mindössze 10 hold földjük volt, iskolába adták a fiút, hogy legalább ő kikászálódhasson a szegénységből. Később Keszthelyre került a premontreiek gimnáziumába, ahol tehetsége és szorgalma hamar megmutatkozott. Egy parasztgyereknek abban az időben esélye sem volt bejutni az egyetemre, a felemelkedés egyetlen útja az egyházi pálya volt. Bekerült a veszprémi papneveldébe, ahol a teológiai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte el, és szónoki képességei is kiemelték társai közül. A háború végén pappá szentelték, és a Somogy megyei Mernyébe küldték káplánnak.A jó képességű, tehetséges papra felfigyelt a szomszédos Marcali község plébánosa, Rumi István, aki elhívta káplánnak maga mellé.
Az októberi forradalom kitörése vidéken is forrongáshoz vezetett. A szegényparasztság földet követelt és fellázadt a régi rendszert képviselő hatalmasságok: földesurak, jegyzők, csendőrök és papok ellen, akik a világháború idején hosszú évekig szívták a vérüket. Erről is kevés szó esik ma, a hivatalos centenáriumi megemlékezéseken, pedig a világháború alatti mérhetetlen szenvedés nélkül nem tört volna ki a forradalom. A társadalom jelentős része elképesztő nyomorban, kisemmizettségben, szolgaságban élt, miközben egy szűk elit halmozta a luxust. A szegények számára gyakran a kivándorlás volt az egyedüli út: Somogy megyéből például több ezren "tántorogtak ki" Amerikába a 20. század elején. Rumi plébános különösen kivívta a helyi nép ellenszenvét azzal, hogy még a hadiözvegyek és hadba vonultak utáni javadalmait is keményen behajtotta, és ehhez nem átallott hatósági erőszakot is igénybe venni. Szolgálatait gyakran túlárazta, ezért rendkívül népszerűtlen volt.
Simon ellenben, aki maga is szegényparaszti családba született, rögtön megtalálta a hangot a helyi hívők közösségével. Végigjárta ősszel a szegények házait, hogy hol nincsen tüzelő. Aztán édesapjától pénzt kért kölcsön. Még nekem mondta: jaj csak meg ne tudja, mire kérem. Az erdésztől fát vett a szegényeknek, hadiözvegyeknek, árváknak. Megfizette a kocsisokat is. De nem akarta személyesen szétosztani a fát, mert nem kívánta, hogy hálálkodjanak neki. Ezért krétával keresztet rajzolt a kapukra, hogy a kocsisok tudják, hová kell a fát bedobálni.
Felismerte Rumi népszerűtlenségének okait, és megértette a panaszaikat is egy olyan egyházzal szemben, ami az ország legnagyobb földbirtokosaként a régi rend fő ideológiai támasza volt. Évtizedekkel megelőzve korát olyan reformokat látott szükségesnek, amelyeket majd a II. vatikáni reformzsinat vezetett be, kimondva, hogy az egyház szervezete elavult és hierarchikus, és újra Isten népévé, a hívők közösségévé kell tenni azt (bár a zsinat szellemisége azóta sem érvényesült igazán)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.