2019. augusztus 20., kedd

„A MAI KORMÁNY BŰNSZERVEZETBEN KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁST KÖVET EL”

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2019.08.19.


Vörös Imre jogtudós annak ellenére részt vesz az önkormányzati választáson, hogy szerinte Magyarországon évek óta önkényuralom van, s a jelenlegi hatalom államcsínyt hajtott végre, s a kormányzat a Magyar Tudományos Akadémia kapcsán jó ideig bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalást is megvalósít. Az egykori alkotmánybíró szerint, ha az ellenzéki pártok képesek megakadályozni a választási csalást, akkor az önkormányzatokban megszerzett győzelmük esélyt adhat a 2022-es választási győzelemre is. Azt azonban Vörös professzor sem látja, hogy a jelenlegi önkényuralom hogyan szűnik majd meg.

Professzor úr, ha tényleg egységes marad az ellenzék, akkor az önkényuralom ellenére van esélye a választáson, ön például elmegy szavazni?

El fogok menni választani, mert az önkormányzati szavazáson kisebb a csalás lehetősége. Ellentétben az országgyűlési választással, ahová a jelenlegi szabályok szerint véleményem szerint már értelmetlen elmenni választani. Nemcsak azért, mert szavazatainkkal legitimáljuk az önkényuralmat, hanem a jelenlegi választási rendszer rendkívüli módon torzít. A hatalmat gyakorló párt 2014-ben a szavazatok 44 százalékát szerezte meg, s úgy alakították ki a szisztémát, hogy ezzel szereztek az Országgyűlésben több, mint 60 százalékos többséget! A képviselői helyek kétharmados többségét nyerték el a törvény alapján, miközben a választói voksok felét sem szerezték meg!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.