- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.08.12.
Ismét megütöttek – jelen esetben lefejeltek – egy embert csak azért, mert azt feltételezték róla, hogy migráns. Ehhez annyi is elég volt, hogy az illető cigány származása miatt sötétebb a bőre. Noha várandós felesége is mellette volt, ez sem jelentett gondot a támadóinak, egy sor mocskos megjegyzést követően az egyik agresszor egyszerűen lefejelte a gyermeke anyját védő férfit. A történtek után nyomozás indult annak rendje és módja szerint, a tetteseket talán még pénzbüntetésre is ítélik, aztán az élet megy tovább. Ez az eset azonban messze nem egyedi vagy különleges, ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy mégis mi változott az elmúlt években. Cigányok, arabok vagy épp kínaiak az orbáni kétharmad előtt is éltek Magyarországon, valahogy mégis ritkábbak voltak az efféle támadások. Noha persze előfordultak, de nem szinte napi rendszerességgel mint mostanság.
Ma azonban már nem csak a bőrszín alapján, de akár a szexuális beállítottság okán is gond nélkül leütnek, lefejelnek, vagy lerúgnak bárkit az utcán a magukat nemzetinek nevező bűnözők. Itt már régen nem arról van szó, hogy valaki szóváltásba keveredett és elcsattant egy pofon, hanem arról, hogy ma már attól is tartani lehet, hogy valaki leüt a nyílt utcán csak azért, mert sötétebb a bőrünk, nem magyarul beszélünk, szivárványos táskát hordunk, vagy Coca-Colát iszunk. Ide jutottunk a közel egy évtizedes folyamatos uszítás és gyűlöletkeltés következtében, amelynek nem csak a költségeit fizettük ki, de mi vagyunk azok is, akik a következményekért megfizetünk. El lehetne vonatkoztatni a kormány ténykedéseitől, de igen nehéz lenne nem párhuzamot vonni a gyűlöletpropaganda és az egyre növekvő gyűlölet bűncselekmények közé.
Nem állítom, hogy a kormány az egyetlen oka ennek, azt viszont állítom, hogy az ő politikájuk következménye az, hogy soha nem látott méreteket öltött ezen bűncselekmények száma. Ez egy tudatosan felépített kampány része, amelynek eredménye az utcai erőszak. Ma még „csak” pofonok csattannak el, de vajon mikor jutunk el oda, hogy egy nemzeti érzelmű hazafi (jó magyar?) egy kicsit nagyobb pofont ad egy fejkendős vagy egy szivárványos táskát hordó lánynak, mint amekkorát eligazításilag tervezett? Mi történik, ha az ütés következtében valaki meghal? Eddig még nem történt ilyen, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincs benne a levegőben az, hogy a gyűlöletkeltésnek meglesz az első halálos áldozata is előbb-utóbb. Amennyiben ez megtörténik, annak a gyilkoson kívül lesz egy másik felelőse is: a magyar kormány és csatlósai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.