Szerző: PETŐCZ GYÖRGY
2019.08.23.
A tusványosi beszéd végére biggyesztett „keresztény szabadság” az elmúlt harminc év Fidesz-történetével inkoherens fejlemény, mert az eddig féktelen – s féktelenségénél fogva sodró és más – hatalomakarást belehajtja az önmeghatározás és vitathatóság csapdájába. Tudniillik: miért „keresztény szabadság”, mi az, ki definiálja, s milyen joga, múltja és hitelessége van hozzá? (Tamás Gáspár Miklós A keresztyén szabadság. Helyesbítés című publicisztikájában a kifejezés lutheri eredetét említi, s minden protestáns egyház alapvető jelentőségű mondatai közé sorolja. „Orbán Viktor nyilván erre célzott”, írja. A politikai nyelvezetek tükörlabirintusában azonban egyelőre óvatosabb maradnék a megfejtéssel. A tisztán politikai kontextusban bedobott kifejezés tartalmát a lutheri eredet és a vele kapcsolatos korabeli viták aligha tisztázhatják; s mindenképpen elgondolkodtató a szónok által azonnal megadott angolra fordítás, a Christian Liberty, ami nem lutheri, hanem leginkább mai amerikai vagy hitgyülis asszociációkat kelt az átlagosan művelt – műveletlen – polgárban. Egyszóval, az értelmezést először a kormányoldaltól érdemes várnunk.)
Jelen írás azonban nem a jelennel, hanem a jelenhez vezető múlttal, a kezdetekkel foglalkozik. Azt kívánja bemutatni, hogy az „illiberalizmus” szinte törvényszerűen a Fidesz gyökereiből fakadt. A liberalizmus felől nézve már a kezdet sem volt az „ártatlanság” kora.
*
A „belgaság” volt a megszületőben lévő Fidesz alapeszméje és alapideológiája. 2002-ben, a Csak a narancs volt c. interjúkötet bevezető tanulmányában Bozóki András így fogalmazott: „A Fideszt létrehozó egyetemisták és fiatal értelmiségiek úgy vélték, hogy a rendszerváltás nem csupán politikai változást jelent (…), hanem lehetőséget arra, hogy Magyarország normális, történelmi görcseitől és belső »zsigeri« megosztottságaitól megszabaduló európai demokráciává váljék. A »tiszta lappal« nem csak szlogen volt, hanem komolyan vett lehetőség arra, hogy végre valami teljesen új, sosem látott, sosem tapasztalt jó dolog kezdődjék. Míg a többi rendszerváltó párt a magyar történelmi múltban kereste elődeit és példaképeit, a Fidesz fiataljai számára a múlt a »hatodik koporsót« jelentette, amely a diktatúra és a levert forradalom fiatal áldozatainak jelképes nyugvóhelye volt. A hatodik koporsó lezárásával a szervezet önkéntelenül is a jövő felé fordulva, múltnélküliségét hangsúlyozva, a kommunizmus által »már meg nem fertőzött« nemzedék nevében politizált. (…) Amikor a Fidesz »elvált szülők gyermekének« tekintette magát, ebben az önmeghatározásban nemcsak az volt benne, hogy meg kívánta különböztetni magát az MDF-től és az SZDSZ-től, hanem az is, hogy hangsúlyozni akarta a szülők generációjától való különbözőségét.” Ugyanebben a kötetben Hegedűs István elmondja, hogy „nem tudom, ki találta ki az »elvált szülők gyermeke« szlogent. A Fidesz sokáig azt az álláspontot mondta magáénak, hogy nekünk, az új generáció képviselőinek, mindkét értelmiségi csoportosuláshoz közünk van, vitáikban pedig szívesen vállalunk közvetítő szerepet. Politikai identitásunkat ezért is neveztük »belga« identitásnak. Ez a kifejezés azt a felfogást tükrözte, hogy mi nem vagyunk sem »flamandok«, sem »vallonok«, sem népiesek, sem urbánusok, hiszen minket nem érdekel ez az elavult magyar történelmi-értelmiségi megosztottság.”
Az idézettek két jól informált résztvevő már bizonyos távolságból adott korhű és pontos elemzései, illetve visszaemlékezései. A szóban forgó „belgaság” az ismert viccből származott, és azt jelentette, hogy kettő között: ez is, az is, de sem ez, sem az. S amikor azt mondjuk, hogy ez volt a Fidesz alapideológiája, akkor sajátos ideológiáról beszélünk, amit nem annyira állítások, mint inkább egy pozíció – a közöttiség – definiált...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.