Szerző: HORVÁTH GÁBOR
2019.07.20.
A brit demokratikus folyamatot persze a világon senki nem nevezi roncsderbinek. A szellemeskedő fordulatot a hazai előválasztási mozgalom láttán találta fel a kormánypárti „sajtó”. Lenézésüket próbálják vele érzékeltetni, azt, hogy mennyire szánalmasnak tartják a próbálkozást, hogy mennyire nem kell félniük tőle. Nyilván ezért fütyörésznek az erdőn át alkonyatkor hazafelé tartó gyerekként... Ifjabb Lomnici Zoltán közjogi kamunak és kutyakomédiának nevezte a budapesti előválasztást. Pindroch Tamás szerint „semmi közjogi következménye nincs, három párt összefogott és csinált egymás között egy roncsderbit”, aminek semmi köze a demokráciához, csupán „három törpepárt csinált egy castingot”. Végül a saját vetélytársa kiválasztását illetően meglepően aktív Tarlós István főpolgármester, előrebocsájtva, hogy szamárságnak tartja a saját önállótlanságáról szóló híreket, annak a Fidesztől független véleményének adott hangot, hogy „az előválasztás közjogi értelemben nem minősül választásnak”.
Ha semmi mást nem tudnánk az előválasztásról, csak a kormánypárti véleményeket, akkor is világos lenne, hogy az ellenzék, persze kényszerűségből, miután már minden mással pofára esett, végül a rezsimre nézve veszélyes eszközre talált. Olyanra, mint amilyenről Ivan Sadr „Az utcakő a proletaritus fegyvere” című szobrát formázta: ott hever az ember lába előtt, de észre kell venni és le kell érte hajolni. A régen a moszkvai Lenin-múzeumban kiállított műalkotás 1927-ben készült, ám az előválasztás, akárcsak maga az utcakő, még korábbi találmány. A XIX. század vége felé az amerikai Republikánus Párt – amely leginkább csak nevében azonos a jelenlegi, egyre inkább a szélsőjobboldalra sodródó képződménnyel - tagságának tele lett a hócipője. A párt korifeusai ugyanis egymás között, súlyos háttéralkukkal döntöttek a különböző posztokra pályázó jelöltekről, a folyamatból pedig – no, ilyen Magyarországon, pláne a Fideszben aztán sosem fordulhat elő – teljesen kizárták az egyszerű párttagokat. A példa adott volt, a múlt ködébe vesző Szabadkőműves-ellenes Párt már 1831-ben előválasztással – konkrétan egy nagy országos konvención – állított elnökjelöltet. Az 1890 és 1920 közötti „progresszív mozgalom” aztán maradandó nyomot hagyott az amerikai politikában: az előválasztásból mára mindkét nagy pártra nézve kötelező, aprólékosan szabályozott, részletgazdagsága ellenére egységes rendszerré összeálló jelöltállítási módszer lett. Igaz, az amerikai alkotmányban nincs róla egy szó sem.
Persze a pártokról sincs, hiszen ahogyan arról a szövegezésben kulcsszerepet játszó Alexander Hamilton és James Madison idehaza A föderalista címen kiadott alkotmányértelmezésükben írják, „a politikai frakciók” végzetes veszélyt jelentenek a fiatal Egyesült Államokra nézve. Ezek után nem sokkal Hamilton lett a Föderalista Párt első vezére, míg Madison a Demokratikus-Republikánus Párt társelnöke, de hát a demokrácia útjai (is) kifürkészhetetlenek. A mi szempontunkból most az a fontosabb, hogy a derék republikánusok már 1899-ben előválasztással állítottak jelölteket Minnesota állam tisztségeire, két évvel később Floridában pedig az elnökjelöltekre is kiterjesztették a metódust...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.