Szerző: BITA DÁNIEL
2019.07.01.
"Időszerűvé vált a Médiatanács elnöke és tagjai, valamint az NMHH vezetői illetményének rendezése"
– ezzel a nem éppen részletes indoklással javasolja a parlament törvényalkotási bizottsága, hogy piaci körülmények között elképzelhetetlen mértékű fizetésemelést kapjanak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetői. A médiatörvények módosításához múlt csütörtökön benyújtott összegző módosító javaslat szerint az NMHH-t vezető
Karas Monika fizetése havi 1,3 millió forintról négymillió forintra nő.
A médiahatóság elnöke eddig miniszteri illetményre volt jogosult. Igaz, a miniszterek fizetését a közelmúltban jelentősen felemelték a korábbi bő egymillió forintos szintről, most bruttó 1,7 és 2,9 millió forint között keresnek (ennél többre, ötmillió forintra csak a két tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea és Süli János jogosult, náluk az lehetett a döntő, hogy az általuk felügyelt állami vállalatok vezetőinek bére is ennyi).
Karas Monika legutóbbi, 2018-as vagyonnyilatkozatában még 1 millió 296 ezer forintos fizetést tüntetett fel, vagyis a jövedelme több mint a háromszorosára nőhet augusztus 1-jétől. Ennek oka, hogy a jövőben a jegybankelnök Matolcsy György havi ötmillió forintos fizetésének 80 százaléka jár neki az Országgyűlés előtt lévő módosító javaslat szerint. A parlament jóváhagyása pedig alighanem formalitás, hiszen az indítványt benyújtó törvényalkotási bizottság is kormánypárti többségű, vagyis a Fideszben a politikai akarat nyilvánvalóan megvan a szokatlan mértékű fizetésemelésre.
Az elnök a négymilliós fizetésen túl egyebekben miniszteri juttatásokra jogosult, ez a hivatali lakástól a személyes gépkocsihasználatig terjed. Karas Mónika a médiatanács elnökeként további 400 ezer forint tiszteletdíjra számíthat, a médiatanács tagjai pedig – akiket egytől egyig a Fidesz jelölt a tisztségre – fejenként havi 1,6 millió forintra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.