2019. július 2., kedd

MENEKÜLÉS LONDONBÓL

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.07.02.


Ma már nem lehet tudni, hányadik a magyar városok sorában London (pár éve ugye az volt a mondás, hogy az ott élő magyarok számát tekintve a harmadik lenne), az viszont biztos, hogy az elmúlt egy-két évben rengetegen költöztek el a brit fővárosból. A jelenség okai meglehetősen összetettek, ám mivel sok magyart is érint a londoni helyzet, arra gondoltam, nézzük meg egy kicsit közelebbről a Guardian riportja segítségével.

Egyre többen költöznek ki Londonból: 2017 júliusa és 2018 júniusa között 340 500 ember hagyta el a brit fővárost. Ez a legmagasabb szám 2012 óta, vagyis amióta a brit statisztikai hivatalos részletes adatokat tesz közzé. Ráadásul hat év alatt 85 ezerrel emelkedett az elköltözők száma.

London az egyetlen régió Angliában, ahonnan többen távoztak, mint amennyien érkeztek. Csak a külföldiek beköltözésének köszönhetően stagnál a lakosság száma.

A kivándorlásnak érezhető hatása is van: kevés a gyerek, csökken a születési ráta. A camdeni St. Aloysius általános iskolában a helyek 40 százaléka betöltetlen, így bezárás vár az intézményre.

Egy másik suli, a Stamford Hill a szomszédos iskolával, a Tivertonnal fog összeolvadni, és várhatóan mások is követik a példát.

Mi áll az exodus mögött?

Mindenki azt hiszi, hogy tudja az okát a már szinte menekülésnek tűnő kivándorlási hullámnak: a késes támadások, az égbe szökő lakásárak, a légszennyezettség. De valóban ezek állnak a példa nélküli exodus mögött?

„Elég nehéz őszintén válaszolni erre a kérdésre. A diplomások távoznak a sokba kerülő megélhetés miatt? Vagy a fiatal családok szorulnak ki a magas lakásárak miatt? Vagy az idősebbeknek lett elegük Londonból? Nincs elég adatunk a válaszhoz. Lehet, hogy ezek a dolgok akkor zajlanak, amikor a gazdaság jól teljesít, és amikor rosszul, akkor az emberek nem mozdulnak” – mondta az okokról Stephen Clarke, a Resolution Foundation nevű thinktanktől.

Könnyebb kérdés, hogy hova mennek az emberek. A hivatalos adatok szerint az olyan városok, mint Birmingham, Manchester és Bristol, sok londonit elszívnak, de a legtöbben mégis ezeket a helyeket választják: Dartford, Epsom and Ewell, Hertsmere, Epping Forest, Thurrock, Broxbourne – vagyis az M25-ös körgyűrű környékén lévő településeket.

Thurrockban és Dartfordban a tavaly beköltözők közel kétharmada londoni volt. Északra haladva, Broxbourne-ben és Hertsmere-ben az újak több mint fele érkezett a fővárosból. Ez pedig felveti a kérdést: az emberek elhagyják Londont, vagy csak London terjeszkedik, és elnyel újabb településeket?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.