Szerző: Határátkelő / Barna
2019.07.03.
Két döntésem volt az elmúlt 12 évben, ami itt szóba jön. Egy: Magyarország elhagyása. Kettő: az osztrák állampolgárság megszerzése.
Egyiket sem bánom, sőt.
Az elmúlt pár hónapban volt egy pár eset, hogy bizony büszkén húztam ki magamat magyar barátok előtt, hogy na, ezért jó jogállamban és demokráciában élni. Röviden Ibiza és az új kormányfő. Azaz az osztrák kormányválság és annak a következményei.
Ezek ma elképzelhetetlen dolgok Magyarországon.
Magyarország egy fura, néhol még ismerős, de alapjáraton már tök idegen hely nekem, mint egy sztalker járok benne olykor-olykor, egyre ritkuló ütemben.
A világ nekem fura, szögezzük le idejekorán, még 5 éve is kiröhögtem volna azt, aki azt mondja nekem, hogy Donald Trump amerikai elnök lesz.
Azonban Magyarország még az előbbi eseményhez képest is szürreális pol-fiction képregénnyé változott. Tíz vagy 15 éve teljesen és komolyan hülyének néztem volna bárkit, ha csak lazán sacperkábéra megjósolja azt, ami ma Magyarországon folyik, nem csak az állampárt részéről.
Puzsér mint jelölt bármire?! Stadionépítés, Felcsút NB1. Korrupció (nyíltsága és mértéke) és egészségügy...
Kettő, azaz mind a kettő nagymamám nem „azelmúltnyolc“ évben, hanem Viktor pasa uralkodása alatt idén illetve tavaly halt meg.
Három kórházat láttam belülről. A Magyarország jobban teljesít plakát azóta is csak arcizom rándulásra és epegörcsre késztet. Ezt nálam bűnnek hívják, lehetne teátrálisan sok mindennek címkézni, de minek.
Kifejezetten rémületes, hogy mennyire megnyugtató, hogy további közvetlen családtagjaim nincsenek kitéve a veszélynek, hogy magyar egészségügyi létesítményt kelljen meglátogatniuk.
Ma már minden egyes magyarországi túra egy komoly kihívás nekünk, mondjuk például ha a gyermekeink kérdeznek, mert észrevesznek ezt-azt és nem értenek ezt-azt. Szemét mondjuk a játszótéren, emberek viselkedése a villamoson.
Döbbenetesen szembeötlő a szegénység például és annak a mértéke. Félelmetes a vonatról kinézni Hegyeshalom után. A nyomor ott száguld el a sínek mellett (is, meg a magyar felső-közép osztály mellett is). A gyermekeink pedig kérdeznek, mert az ő standardjaik hála a környezetünknek is, erősen mások.
A magyarországi viszonyokban nem jó vájkálni, de a különbség egyre elképesztőbb Ausztria és Magyarország között és mindegy, hogy egy köztévén futó EU-s választási műsor vagy egy stadion építéséről van szó (Linzben szeretne a LASK egy új stadiont és még pénze is lenne rá...). Az ORF és a MTVA nem említhetők egy lapon
Mindezek mellett tényleg majdnem teljesen mindegy mennyi egy doboz tej és mennyit kell dolgozni érte, bár persze különbségek még itt is vannak.
Ha lehet, ma már teljesen elkerülöm, elkerüljük a magyar közösségeket, mind élőben, mind a neten. A facebookos magyar csopiktól ments meg, uram, minket!
Ez nem volt jellemző rám/ránk, de ez is elképesztően megerősödött az utóbbi pár évben. Mindenhol sok a hülye és (ez nem jelenti azt, hogy én tökéletes, vagy csak akár jobb vagyok), de a Facebook valami olyan wunderwaffe-vé fejlődőtt a hülyék és kapzsik kezében, hogy inkább messzire futottam. Tőlük elsősorban.
Az valami varázslatos, ahogyan egyesek azt képzelik, hogy adott csoport adminjaként ők az urak és övék a pálya (és övék a pálya.)
Más? Budapesti (egykori) értelmiségiként meglehetősen durva burokban éltem, elképzelésem sem volt a nem csak vidéki, egyszerű emberek szellemi alulképzettségéről. Nem csak nyelveket nem beszélnek, szinte semmit sem akarnak megtanulni. Tisztelet a kivételnek.
Akikkel magyarokkal én itt találkozom, azok szinte kizárólag vagy szállítmányozás/teherfuvarozás, vendéglátás vagy építőipar területén dolgoznak és nagy többségük benne maradt a pózban.
A magyar pózban. Olcsón, okosba, feketén, magyarul.
Nem szeretnék visszaköltözni és elnézve az elmúlt kilenc évet nem is fogunk soha.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.