Szerző: 24.hu
2019.07.20.
Szabad így beszélni róla, és nekem? Igen, szerintem ő megengedné. Talán hozzátenné, hogy ezzel most rólam nem mondtál semmit, de légy nyugodt, értem, mit akarsz mondani, én is kedvellek Mityukám, bár felmerül a kérdés, hogy neked van-e rólam mondanivalód?
Igen, Ági, egész csomó. Sose felejtem el annak a szépségét, eleganciáját, ahogyan te és Fehér Ferenc, ti valamiként egyek voltatok 1989 tavaszán előttem, az Írószövetség bombasztikusan hamis stílusú – lényegű – épületéből kijövet, mikor mind a hárman a széles járdán hol egymás mellett, hol egymás mögött gyalogoltunk a földalatti felé a Bajza utca szép fái alatt, kamaszos jókedvvel kiszúrtátok, hogy tudom, ti kik vagytok, a tisztelet gyermeteg lámpaláza az arcomon viríthatott, ti közreforgtatok, belémkaroltatok, és azt mondtátok, szervusz, Kornis Mityu, igen, én vagyok a Heller Ágnes, képzelem miket mesélnek neked rólam igen tisztelt barátaid, Bence, Kis és a tisztelt óvoda egésze, kérlek tisztelettel, Fehér Ferenc vagyok, na most már legalább ezen túlvagyunk, mondd mit akarsz tudni? Állunk rendelkezésedre.
Ti világsztárok voltatok, én meg egy magyar író.
De úgy örültetek neki, hogy én vagyok a Kornis, mintha fordított lenne a szereposztás. Ez olyan fiatal dolog volt, lehengerlően aranyos, forradalmian közvetlen: olyan, amilyennek a szívem mélyén reméltelek benneteket. Olyanabb! Attól kezdve Fehér haláláig elég sűrűn összejártunk, jókat ettünk, ittunk, és barátok lettünk. Fehér Ferenc máig úgy hiányzik, mint egy nagyon korán, túl korán elveszített barát, ahogy Zuboly 1915-ben, az első világháború elején a barátainak, mert a következő szörnyűségeket már az okos és nyugodt és hozzám, mondhatom, nagypapian jó Fehér Ferenc nélkül kellett végigcsinálnom, ő azon kevés halott egyike, aki naponta eszembe jut, két oka lehet ennek, ha a világtörténet egy fordulatát nem értem, kettő: ha jó lenne átszaladni valakihez, hogy a humorával megnevettessen, jelenlétének aurája erőt adjon, és jövőt mutasson, nem is tudom, miként.
Társasági együttléteink lényegileg különböztek más filozófusokéival lehetségesektől: bármit mondhattam, mindig választ kaptam. Más nagy és szeretetett filozófusaim még akkor se állnak velem szóba, ha szeretnének, nem megfelelően felkészült emberrel nem tudnak. További meglepetés volt, hogy a sok maliciózus pletyka, amit „Hellerről meg a Fehérről” hallottam, rendkívül elfogult. Azt nem tudhatom, mennyi bennük az igazság, de hogy hozzám ők elragadóan szimpatikus emberek, önzetlenek és segítőkészek voltak, jobban ismerték az írásaimat, mint én az övéiket, az biztos.
Heller Ágnes hatvan volt, amikor megismertem: egy csinos nő és rettenthetetlen filozófiatanár, évi egy-két könyvvel, óriási debattőr. Jelenség. Járja a maga útját, és az nagyon magasan vezet, sokaknak nincs is arra alkalmas nyaka, amivel felnézhetnének rá. Vagy bárkire. (Ez a „Rákosi-nyak”-látvány a magyar választók szívének a kulcsa.) Heller Goldoni Mirandolinájának tettereje és Agatha Christie Miss Marplejának a figyelme együtt. Idestova kilencven (nehéz megállnom, hogy ne írjam az igazabbat, tizenkilenc, de lehet, hogy csak kilenc) éves, izgő-mozgó, koraérett, de zseniális kamaszlány, pergő nyelvű, a munka nem fárasztja, hanem élénkebbé teszi.
Kitünő háziasszony mellesleg, egyszer olyan libasültet ettem nála Kertész Imre és a feleségem megtisztelő társaságában, vagy úgy kell ezt írnom: abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy ehettem Heller Ági fenomenális libasültjéből, hogy utána a gyanakvó természetű Kertész tréfából kiballgott a konyhába megnézni, tényleg az Ágnes sütötte-e? Vagy hozták…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.