Szerző: Éva28
2019.07.13.
A minap beszélgettem valakivel és szóba jött a tehetséggondozás. Meséltem róla, hogy szeretek fiatalok között lenni, többször is dolgoztam fiatalokkal, köztük kivételesen tehetségesekkel is (Templeton Program). Felmerült, hogy esetleg szüksége lenne a gyermekének coachingra ahhoz kapcsolódóan, hogy el tudja dönteni, hol, milyen irányba kellene elindulnia, mit lenne érdemes tanulnia az érettségi után. Szinte mentegetőzni kezdett, hogy jaj, az ő gyereke korántsem ilyen tehetséges (persze nem is ilyen célzattal mondtam), sőt, viszonylag gyenge tanuló a gimiben, ahova jár. 'Jó, több nyelvet már jól beszél, de az csak egy dolog...' - mit nem adnának érte sokan!!
Aztán megnyugtattam, hogy ezzel semmi gond, nem kell mindenkinek zseninek lennie, sőt, az iskolai eredmények pedig pláne nem tükrözik vissza az emberi értékeket, a talpraesettséget, az élethez való hozzáállást, a motiválhatóságot, a szerethetőséget, vagy a szeretni tudást. És még sorolhatnám a fontos emberi tulajdonságokat… De azt is megértem, sőt, magam is sokszor hangsúlyozom, mennyire fontos, hogy megtaláljuk, mi a nekünk való tevékenység, mihez van tehetségünk, miben tudunk jól teljesíteni, mit csinálunk szívesen, mivel tudjuk elképzelni, hogy hivatásszerűen foglalkozzunk.
Most nem fogok erről előadni (töbször is írtunk már erről a témáról is), csupán két dolgot írok le mint fontos üzenetet (sok konkrét tapasztalatból szűrve le, így zanzásítva ezt üzenném mindenkinek, akit érinthet):
Azért fontos, hogy ne erőltessünk magunkra olyan dolgot (szakmát, iskolát, munkát), amit nem szeretünk, amiben kínlódunk, amit nyögvenyelősen, netán mások elvárásainak engedve kezdtünk el esetleg csinálni, mert előbb-utóbb ennek rossz vége lehet: szenvedünk tőle, sokat hibázunk, túl sok energiánkat emészti fel, rombolja az önbecsülésünket, végül pedig egy nagy leégés, vagy egy durva kiégés ébreszthet rá, hogy rossz helyen vagyunk.
Manapság szinte mindegy, mit tanulunk, csak tanuljunk! Sajnos nagyon leromlott a szakképzés, nincs becsületük a szakmáknak, a szakiskoláknak, pedig óriási az igény a szakemberekre minden ágazatban (művészet víz- gázsszerelőt, festőt, kőművest, burkolót, lakatost stb. találni, ha szükség van rá - állítólag ma már inkább azért vannak biztonsági őrök az építkezéseken, mert vigyáznak az emberekre, el ne vigyék őket máshová...). Valahogy ezeknek a szakmáknak a tanulása sokat veszített az értékéből, pedig ha valaki manapság biztos megélhetésre vágyik, ezekkel aztán tutira mehet. Aki viszont mindenképpen diplomára vágyik, ott tényleg szinte mindegy mit tanul, hacsak persze nem elhivatott orvosról, jogászról, színészről, informatikusról van szó, aki gyerek korától tudja pontosan, hogy ez szeretne lenni. De a többség nem biztos benne, pontosan mit szeretne majd csinálni, inkább elvetődik valahová, egy-egy jobb tanár hatására kerül közelebbi kapcsolatba egy tantárggyal/területtel, és aztán az determinálja az útját. De rengeteg olyan eset van és egyre több, amikor valaki elvégez egy egyetemet és utána egészen mást csinál. Ha megtanulunk tanulni, ha képesek vagyunk különböző területek között látni a kapcsolódásokat, ha rugalmasak és nyitottak vagyunk, akkor gyakorlatilag rengeteg lehetőség áll előttünk, az igazi tudást úgyis a munka közben, az életben lehet megszerezni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.