Szerző: Határátkelő / Ágnes
2019.07.29.
„Úgy érzem, emellett nem mehetek el szó nélkül. „Akinek kivándorolt a gyereke, az valamit elrontott” – ezt a csodálatos mondatot nem más fogalmazta meg, mint Takaró Mihály.
Ja, hogy esetleg még nem hallottatok róla? Akkor elég legyen annyi, hogy a kormány őt bízta meg a Nemzeti Alaptanterv „hazafiasításával”. Most már nem csak minket, külföldön élő magyarokat hurcolnak meg, hanem drága édesanyámat és imádott apukámat? Akiknek keresztül kellett menniük azon, hogy a lányuk 18.000 kilométert megtéve szó szerint a világ másik végére meneküljön.
Nem volt tragikus életem, boldog gyermekkorom volt, odahaza, Magyarországon. Iskolába jártam, barátaim voltak, tini lettem, felsőbb oktatásban részesültem.
Szembesülés a magyar valósággal
Mikor először szembesültem a magyar valósággal, miszerint nem olyan könnyű friss végzettséggel, jó munkát találni, 2008 év végét írtuk. Szerettem az országomat, a barátaimat és az anyanyelvemet. De nem tudtam érvényesülni, mint oly sokan a frissen végzett barátaim közül.
Tehát mikor jött az alkalom, hogy egy külföldi cégnél lehessek légiutaskísérő, egyből igent mondtam. Teltek az évek, melyeket NEM odahaza töltöttem, de legalább Európában.
Kezdtem rájönni, hogy hogyan is élnek a külföldi fiatalok, persze nem minden országban, milyen lehetőségeik vannak, honnan kell kezdeniük a felnőtt létet. Sokat láttam különböző országokban, különböző kultúrákban.
Arra a következtetésre jutottam, hogy bár az én szüleim mindent megtettek értem, sokszor inkább én nem éltem az általuk nyújtott lehetőségekkel, de én inkább olyan életet szeretnék biztosítani a gyermekeim számára, amit külhonban láttam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.