- MŰBÍRÁLAT / TELEVÍZIÓ
Szerző: GRECSÓ KRISZTIÁN
2019.07.19.
...Legkevesebb egymillió magyar ember ment külföldre, ami azt jelenti, hogy nálunk, magyaroknál kevés a valamirevaló édesanya, édesapa, akiben lenne felelősség, szerette volna a gyermekét, és persze a szeretet mellett felelősségre nevelte volna. Sejtem én, hogy ez csak olyan ösztöke, uborkaszezon van, és ahogy a népi bölcsesség magyarázza, „figyelemelterelésül”, vagy ki tudja, miért szokás hergelni a felelős, adózó, művelt magyar polgárságot, olyat mondani neki, ami bántja, sérti, ami fáj. A tudományos élet és az értelmiség napi szinten számíthat valami ostobaságra – de a szülőket eddig szó nem érte. A NER elitjének anyukáit sem, akkor sem, ha már, ahogy arrafelé illik, a gimnáziumot Londonban vagy Párizsban végzi a gyermek, és az érettségi után – a Sorbonne tengerparti gólyatábora előtt – a nyári szünidőre sem jön haza. És a sajókeresztúri vagy békésszentandrási mamákat sem, akiknek egy bajor gépsor mellett vagy egy svájci öregek otthonában gürcöl a lányuk, és vigasznak ott van az idővonal meg a szkájp.
Az RTL Klub Isten veled, Magyarország című dokumentumsorozata már a második évadát futja, és mivel a téma ennyire érzékeny, és sokaknak – elsősorban az itthon maradó, gyakran magányos édesanyáknak, nagyiknak – borzasztóan fájdalmas is, különös figyelemmel kell nyúlni hozzá. Kidekázni például a sikeres és kevésbé lendületes váltásokat, megmutatni, milyen sokféle oka lehet, hogy valaki elhagyja a hazáját. És bár a nagy többség kényszerből teszi – egy itthoni zsákutca, ellehetetlenült élethelyzet után –, de esetenként elsodorhat némelyeket a szerelem is, mint az első évad Lisáját. Aztán meg kell próbálni közelre menni, intim mélységre, és persze konkrét apró helyzeteket is találni, megmutatni, ha egy itthoni magyartanár a régi orosztudásával boldogul a bevándorlók között a londoni munkahelyén (persze, fizikai munkás), mert az angol még most gyarapodik. Közben mégis általános mítoszokat építeni, mint például, hogy milyen az „utolsó hazai éjszaka”. A stáb a lényeges paraméterekben jól adagol, a sorozat nem akar meggyőzni semmiről, és ez a legnagyobb erőssége, nem mondja, hogy menj el, sem azt, hogy maradj itthon. Néha vannak szépítések és apró csúsztatások (az egyik Németországban élő család kellemes hétvégéjén például, a narráció szerint, „a város legjobb török étterméből” jön, ami nyilván kebabos, és bár azok jobbak, mint az itthoni „giroszosok”, de mégiscsak kifőzdék). Nekem kicsit sok a valóságshow-s és szappanoperás elem – és most némileg ellentmondok magamnak –, a narráció is, ám, ha belefutok egy epizódba, mégsem tudok szabadulni tőle. Szorongva és szomorúan nézem, fontos és jó műsor ez, közszolgálati, hiszen bármilyen abszurd világban élünk, muszáj tudni, hol tartunk, kik vagyunk, mi van velünk, hogyan és hol élünk mi, mai, tisztességes magyarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.