Szerző: Határátkelő
2019.07.31.
„A kérdés, hogyan viszonyulok Magyarországhoz, a magyarsághoz? Régen meg voltam győződve, hogy én magyar vagyok, magyarnak születtem, sőt nagyon sokáig el sem hagytam az országot.
Amikor körülbelül negyvenévesen először elhagytam Magyarországot (akkor még Magyar Népköztársaságot) elcsodálkoztam, hogy kirajzolódott a repülőről nézve, hol az országhatár.
Egyszer csak rendezett földeket láttam egyenes barázdákkal megmunkálva, ami ellentétes volt a határon inneni nézettel. ez a benyomás örökre belém égett.
Londoni sokkok
Londonban leszállva újabb sokk ért, hogy ilyen szép lehet egy város, és a külvárosok is, ahol a szállás volt a nyelviskola idejére.
Mégis a szép és jó élmények ellenére hazavágytam (egy negatívum volt, hogy egy tanulótársamat fényes nappal kirabolták, kivágva a táskáját, úgy hogy én is hiába voltam ott, nem érzékeltünk semmit).
A különbség persze nagy volt, itthon jelentősen több a szemét és a gaz, és egyfajta rendetlenség, rendezetlenség.
Mit vett el tőlünk a rendszerváltás?
Mégis egy magyar itt érzi jól magát, saját megszokott környezetében, és ha magyar szót hall maga körül. Egészen addig, ameddig az ember az életét biztonságosnak érzi. Ezt az érzést változtatta meg, rombolta le a rendszerváltás.
Elvileg megszereztük a szabadságot, a lehetőségeket, a függetlenséget, viszont elvesztettük a létbiztonságot, az önbecsülést tömegesen. Most már sokan jól élnek, bár fogy a középosztály, viszont sokak életszínvonala erősen lecsökkent, és más országokhoz képest sokan a mélyszegénységbe süllyedtek le, szó szerint éheznek.
Nem egy alkalommal utaztam külföldre, de bármerre indultam, hasonló érzések kerítettek hatalmukba és ugyan mindig hazatértem, de mostanában már (az utóbbi 10 évben) az az érzésem, ha nem lennék már nyugdíjas, érdemesebb volna valahol Európában megélni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.