Szerző: ÉS
2019.07.12.
Várkonyi Benedek: „Ez el lett fuserálva”
Interjú John Komlos gazdaságtörténésszel
F E U I L L E T O N
K R I T I K A
Michel Foucault: Az igazság bátorsága. Fordította Cseke Ákos. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2019, 480 oldal, 4995 Ft
Foucault részletesen kitér Szókratész enigmatikus búcsúmondatára („Tartozunk egy kakassal Aszklépiosznak”), melyben az önmagunkkal és a másokkal való törődés gesztusát, a hamis vélekedésekből való kigyógyulás bizonyítékát látja. Szókratész halála így lesz a parrhészia gyakorlása, mely egyúttal „olyan igazmondásformaként alapítja meg a filozófiát, mely kifejezetten a filozófus sajátja, a filozófusé, akinek van bátorsága ahhoz, hogy az igazság nevében az életét is kockára tegye, aki a halálra a lélek próbájaként tekint”.
Foucault Szókratész rendíthetetlenségéből talán önmaga számára is erőt merít, habár saját közeli halála (ahogy erről részletes leírást kapunk Hervé Guibert megrendítő halálnaplójában, a L’ami qui ne m’a pas sauvé la vie című regényben, ahol Muzil alakjában Foucault-ra ismerthetünk) legalább ennyire a testi fájdalom próbája lesz, melynek során csak néhány hűséges barátja és tanítványa marad mellette, a kórházi névtelenségben.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Szeifert Natália: Ex libris
Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul
Farkas Ildikó: A japán modernizáció ideológiája
Hidasi Judit–Vihar Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán – Hani Kjóko
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
Antal Nikolett: „Nincs elég takaró”
Csepregi János: Morgensternt tiszta papírra – 1942. NOW Books&Music Kiadó, 2018, 178 oldal, 2790 Ft
Csepregi kötete kevésbé tekinthető lázadásnak (bár egyértelmű, hogy vannak ilyen céljai), a versek ugyanis sokkal inkább működnek a személyes, az egyéni nézőpontok, mintsem a kollektív, az egyetemes felől. Nem véletlen, hogy a személyességgel átitatott ciklusok, mint a Szublimál, az Így vonulunk ki vagy az Ahogy az már a régi könyveiddel történni szokott emelik oda ezt a kötetet, ahol a helye van: töredékes és töredelmes, rezignált fájdalommal átitatott, olykor megrendítő sorok összességébe. A versek vizualitása, a hozzájuk tartozó látvány is ezekben a ciklusokban válik igazán a sorok közé ivódó, masszív réteggé.
Konkoly Dániel. Már vártuk...
Seres Lili Hanna: Várunk. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019, 64 oldal, 1800 Ft
A Várunk egyes versei mintha az élményközpontú költészet benyomását akarnák kelteni, ugyanis a kötet végén található egy lista, amely a verseket inspiráló műalkotások (Aladdintól a Werckmeister harmóniákig) mellett azokat az élményeket sorolja fel, amelyek bizonyos szövegeket inspiráltak. Kivétel azonban az első ciklus, melynek nem lehetnek valós referenciái, hiszen egy olyan világot jelenítenek meg, amelyben nem élnek férfiak (arról, hogy hová tűntek talán csak a ciklus címéből következtethetünk: Reumás hátország). Persze az is lehet, hogy az egész egy allegória, amely mintha a nacionalizmust pellengérezné ki („Régebb óta élünk itt, mint a fény”, A fény országa)
Büki Péter: Kamaszoknak mesélni?
Zalka Csenge Virág: Hősök és pimaszok. Pont Kiadó, Budapest, 2019, 152 oldal, 3255 Ft
Néhány évtizede újabb „hóbortok” jelentek meg: bibiloterápia, meseterápia stb. Aha. Hát a felnőtteknek maguknak ismét szüksége lett a mesékre, a mesélésre. A felnőtt és a kisgyermek élhet a mesén. De mi van a köztes generációval? Az identitásukat kereső kamaszokkal? Mi van azokkal, akiknek egy rossz „tálalás” ciki, s azokkal, akik kicikiznek minket?
A pimaszok, a kockulók, a Google nemzedéke. De hogyan lesznek Hősök? – Ja, és természetesen hogyan lesznek természetükből, élethelyzetükből adódóan pimaszok?! Ezt a kérdést boncolgatja Zalka Csenge Virág Hősök és pimaszok című kötete.
Erdőerőd
Bodor Ádám Verhovina madarai című könyvének olaszországi fogadtatása
Ádám Bodor: Boscomatto. Olaszra fordította Mariarosaria Sciglitano, Il Saggiatore Kiadó, 307 oldal, 22 euro
A tökéletes gonoszság logikája uralja Bodor Ádám könyvét, amelyet Mariarosaria Sciglitano nyelvi leleményekben gazdag, csodálatra méltó fordításában az Il Saggiatore jelentet meg. Ez az első alkalom, hogy a könyörtelen Bodor megveti a lábát Olaszországban. 1936-ban Erdélyben, a vámpírok földjén született, majd miután szülőföldjén komoly bajba keveredett, a román kommunista diktatúra elleni szervezkedésért börtönbüntetésre ítélték, áttelepült Magyarországra. Ezt követően lett a magyar nyelvű irodalom egyik legfontosabb szerzője, a kelet-európai irodalom kiemelkedő képviselőjének tartják.
A Verhovina madarai (alcíme: Változatok végnapokra) gyötrő és szenvtelen képek sora. Az olvasó útja során folyamatosan úgy érzi, hogy rátámadnak az embertelenség megtestesítői. A táj egyes részletei egymásba illenek, így alkot legalább annyira zavaros, mint amennyire jól szerkesztett mozaikot, az egyes darabok illeszkedésének és az egységes világképnek köszönhetően. (Leonetta Bentivoglio: Vámpír írások - Robinson - La Repubblica, 2019.02.03.)
Cserhalmi Luca: A szomszéd néni is
(Az „Így látjuk mi...” Az Öntárgyiasítás, női pozíciók című kiállítás augusztus 7-ig megtekinthető az Ybl Budai Kreatív Házban.)
Amikor a nők a nőkről vagy magukról (mint nőkről?) beszélnek, akkor a metafeminin műalkotásokon túl valami sokkal tágabb vagy másik végletként, valami sokkal személyesebb kontextus keletkezik, amelyet a kiállított művek is sugallnak. Benyomásokat közvetítenek, egyéni, emberi tapasztalatokat dolgoznak fel, vagy olyan archetipikus és örök motívumokhoz nyúlnak, mint az anyaság. Azokban az esetekben, amikor a női testet használják koncepciójukban, az csak ritkán válik átszexualizálttá, inkább jelzésszerű, emberi alakként jelenik meg.
Csengery Kristóf: Megunták a nagyokat?
(Jaap van Zweden, New York Philharmonic: Stravinsky, Debussy – Decca Gold)
Jaap van Zweden vezényletével a két mű mérnöki pontossággal, virtuózan, aprólékos részletgazdagsággal és pazar sokszínűséggel szólal meg. A felvételek méltók a világ egyik legprofibb zenekarához, amely mindent le tud játszani, és hosszú ideje híres arról, hogy luxuskivitelű előadásokat prezentál közönségének; olyan produkciókat, amelyekben tényleg minden hang a helyén van.
György Péter: Új szereposztás
A fekete modellek és a nevek
(Le Modèle Noir, de Géricault à Matisse, Musée d’ Orsay, március 26-július 21.)
A párizsi tárlat a különböző reprezentációkat mutatja be, amelyek nyilvánvalóan összefüggésben állnak a rabszolgaság 1848-as betiltásával, illetve a bemutatott művek földrajzi kontextusával. A kérdés az, miként ábrázolták a fekete modelleket a kortárs európai, illetve gyarmati társadalmakban, s miként azokon túl, a Másik példájaként. A feketék, azaz az afrikaiak Mássága testi kérdés volt, akár az emberi nem (bibliai elbeszélésre visszamenő) egységét feltételezték, akár a természetttudományos hipotéziseknek megfelelően a fajok eltérő eredetét vallották.
Stőhr Lóránt: Emberkísérletek
(Tim Wardle: Három egyforma idegen)
Véletlen találkozások, szélsőséges érzelmek, embertelen tudományos kutatás, nyomában emberi tragédiák – akár több filmre is elegendő történet rejlik az anyagban. Tim Wardle rendező azonban egyik történetet sem tudta hitelesen elmesélni. A három fivér jelleme közti különbségek utalásszerűek maradnak, az együttlétük egyik pillanatról fordul a tökéletes harmóniából az eltávolodásba anélkül, hogy a valódi okokat elmondanák.
Papp Lídia: Erdélyi coming out
(Székely Csaba: Öröm és boldogság, Spirit Színház, június 20.)
A szerző iróniával nyúl ehhez az összetett témához; öt egymástól teljesen különböző személyiségű meleg karakter történetén keresztül mutatja meg a kisebbségen belüli kisebbség mindennapi küzdelmeit és apró örömeit, hogy aztán a darab végére a különállónak tűnő mozaikdarabkák egy tragikus fináléban egyesüljenek. Jól működik ez a mozaikos, időben ugrálós történetvezetés. Nem hagyja lustálkodni a nézőt, a finoman adagolt információkból szeretnénk helyre tenni a szereplők közötti viszonyrendszert. Tudjuk, hogy a végén összefutnak a szálak, a darab dinamikája végig nyomozásra ösztökél.
Herczog Noémi: Oresztész és ISIS
(Milo Rau és a társulat: Oresztész Moszulban/Orestes in Mosul, NTGent, Wienerfestwochen, Bécs)
Okos és ritka gazdagsággal rétegzett mű RauOreszteiája. És ami a legszokatlanabb benne, korunk trendjeivel ellentétben nemhogy vállalja a tragikus hangvételt, de képes is megvalósítani (csak a Mad world visszatérő, nyálas dallamát tudnám feledni). Így az előadás elbizonytalanít abban a vigasztaló élethazugságunkban is, hogy az erős színházkultúra előfeltétele a diktatúra.
Fáy Miklós: Összesen három zongora
(Mozart: Piano concertos – Warner, 2019)
Időközben klasszikussá váltak az előadók, André Previn idén meghalt, Radu Lupu most jelentette be, hogy köszöni, ő is visszavonul, az egészségi állapota nem engedi meg a koncertezést, az emberek többé-kevésbé hozzászoktak, hogy a Lupu-koncertek elmaradnak, vagy épp kiugrási lehetőséget biztosítanak ifjabb titánoknak, ha tudnak élni a beugrás adta lehetőséggel. A lemez legalább nem változik – bár vannak, akik ezt is vitatják.
Siba Antal: Pöccre ütnek
(Erőszak amatőr felvételeken)
Eldurvult az utca, a közlekedésben (meg úgy általában mindenhol) mindent elural az erőszak, föl nem robbant kézigránátok jönnek-mennek, tegyük hozzá: a rendőrség pedig csak áll és néz. Ez a valóság.
Torma Tamás: Lovak a Várban
(A budai Vár)
Mindez nagyon szép, de persze a legtöbben tudjuk, hogy nem erről van szó. Itt is rendszerváltás folyik, ne legyenek kétségeink. Radikális koncepcióváltás, amiben a fenti érvek csak kitakarásul szolgálnak, kitakarásául annak, ahogy a fideszes hatalom makacs következetességgel foglal egyre több helyet a budai Várban.
I R O D A L O M
Reggel hasfájással ébredek, egyből a telefonomért nyúlok, hogy a menstruációs mobilapplikációban ellenőrizzem, mikorra várható a vérzés kezdete. A szűk kabinban félhomály van, egy aprócska emeletes ágy tetején fekszem, a faberakásos plafon legfeljebb harminc centiméterre lehet az arcomtól. Az applikáció nem indul el. Ekkor tűnik fel, hogy nem hallom Misi szuszogását. Az alsó fekhely üres, amiből arra a következtetek, hogy már korábban felkelhetett. Leereszkedem a földre, felveszem a köntösömet, lehajtom a fejem, hogy kilépjek a törpéknek tervezett folyosóra, óvatosan kimászom a keskeny fedélzetre. Csend van, a parton egy lelket sem látni, a kikötőben álló hajók finoman ringatóznak az alig-alig hullámzó világoskék vízen.
Berta Ádám: Az első turisták
Egyszer, még amikor súlyproblémáim voltak, majdnem kint ragadtam Angliában. A végére már úgy éreztem, nem is egy skanzenszabású halászfaluban vagyok, hanem kagylóhéjban, amely minden irányból szorít, teljesen összeprésel. Kimentem két hétre, turistának, aztán valahogy beszippantott a helyzet. Mondhatnám, hogy megtapadtam, sőt hó végére már keresetem is volt, de ez így mégse lenne igaz. Ha lett volna minimális lendületem, azonnal továbbállok. Nem azon erőlködtem, hogy ottmaradhassak, hanem az ellenkezőjén. Nyúlós lett az élet, a macskaköves díszlet körém fonódott. Időbe telt, amíg valahogy összeszedtem magam és kiműtöttem a hájpacni testem onnan, mert, mondom, durván rám telepedett az a közeg.
Pál Sándor Attila: Spitzer úr
Egy alkalommal egy jónevű, nemzetközi onkológus professzorokból álló team is meglátogatta Spitzer urat, s vagy egy hétig ettől volt hangos a világsajtó, feltételezték ugyanis, s állításuk szerint joggal, hogy a magyar csodaöreg úgynevezett inverz rákban szenved, anticancer, ahogy mondták, hogy tudniillik túlburjánzottak a rákos sejtek a testében, ám jelen esetben arról van szó, hogy ezek a rákos sejtek annyira jóindulatúak, hogy gyakorlatilag konzerválják Spitzer úr szerveit, mintegy óvó, tápláló burokként vonják őket be, éltetik, s még a véráramban is közlekednek ide-oda, ahol éppen megfogyatkoztak és kellenének. Egy hétig vizsgálták Spitzer urat, egy hétig voltak sztárok, majd csúnya felsülés lett a vége.
Ozsváth Zsuzsa: Random Access Memory
Különben gyűlöl. Röhejes, ahogy felstimmolja magát azon, hogy odáig van értem. Teljesen kikel magából, ostobaságokat vág a fejemhez, én vagyok a legocsmányabb nő a világon. Hazug, képmutató, unalmas, kelletlen, hideg, mint a hó. Mellkasán keresztezett karokkal áll előttem, és elfordul, hogy ne lásson. És közben a tarkómon meg-meglibben a tincs, de nem mozdulok, maradok cövek és a torkomban fojtogatom a röhögést. Hát nem akar szeretni, de muszáj neki.
Janáky Marianna: Franciaágy
Végül megrendeltek egy franciaágyat, másnapi szállítással. Nem is volt olyan drága, gondolta már az utcán az anya. A lányok nem így gondolták. Ráadásul Éva kocsija nem indult be, és a három nő hamarosan a megállóban toporgott a villamosra várva.
– Csak kellene már neked is egy pasi – lökte meg testvére csípőjét Ági, aki az „Istenem, jöjjön már” mondatot ismételgette.
– Nem is hiszel Istenben, hugi, de a villamos mindig jön, mint anya imái végén az ámen – mondta Ági mosolyogva.
És a villamos valóban jött, és az anya le tudott ülni, a lányai pedig elé álltak.
– Minek vered haszontalan kiadásokba magad, anyukám? – kérdezte Éva előrehajolva halkan.
– Mert? Azt hiszitek, hogy az égbe szóló jegyem már a pénztárcámban?
Bakos Gyöngyi: Belgrád rakpart
Bakos Gyöngyi: Huszonnégy
Egressy Zoltán: Nem kezdtem el
Egressy Zoltán: Check out
Egressy Zoltán: Ördögök
Sopotnik Zoltán: Galambjel, nyestmosoly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.