Szerző: SÁROSI PÉTER
2019.07.13.
Kezdjük talán azzal, hogy a ludovikás tanárokat és diákokat nem „kivégezték”, mint ahogy a Józsefváros állítja. Fegyveres harc közben estek el, amelyet ők kezdeményeztek. Ezenkívül nem a szabad, demokratikus Magyarországért harcoltak. Az ellenforradalmi puccs ötlete Lemberkovics Jenő századostól származott. Ő már a polgári demokrata Károlyi-kormány idején a demokratikus hatalom megdöntésén és a régi, tekintélyelvű rendszer visszaállításán fáradozott. A szó szoros értelmében vett ellenforradalmár volt: idegenkedett a népuralomtól, és katonai diktatúrát kívánt létrehozni a megdöntött Tanácsköztársaság helyén (ha megéli, valószínűleg a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztekhez hasonlóan részt vesz a fehérterrorban). Ebben – naivul – számított a jobboldali szociáldemokrata katonai népbiztos, Haubrich József támogatására, aki alatt a Hadügyi Népbiztosság tanügyi osztályát vezette.
Lemberkovics terve szerint június 24-én az Engels-laktanya 20 ágyúlövéssel jelzi a felkelés kezdetét. Erre a ludovikások elfoglalják a telefonközpontot, a Dunán pedig a hadihajók (monitorok) tűz alá veszik a pártközpontot. A terv szerint Haubrichnak kellett volna gondoskodnia a hidak lezárásáról, a városban található katonai egységek átállásáról és a gyári munkások ellenforradalmi egységeinek megalakulásáról. A terv azonban gyorsan kártyavárnak bizonyult. Haubrich ugyanis nem állt tevőlegesen az ellenforradalmárok mellé. A felvonuló monitorokat a vörös katonák elűzték, az elszigetelt ellenforradalmi egységeket lefegyverezték. Lemberkovicsot, aki az Engels-laktanyában megpróbálta félrevezetni a katonákat („Haubrich elvtárs nevében jöttünk, megmutatjuk, mi az igazi kommunizmus!”), letartóztatták a vöröskatonák. A Vörös Őrség Zrínyi utcai épületébe vitték, ahol aztán megölték. Az őrök szerint azért, mert ellenállást kísérelt meg, hívei szerint orvul, hátulról lőtték le – az igazságot nehéz kideríteni. Lemberkovicsot mindenesetre a Horthy-korszakban kultikus hőssé avatták. Kultusza nem nélkülözte az antiszemita elemeket, hiszen a legtöbb megemlékező jól kihangsúlyozta, hogy az őt lelövő politikai megbízott zsidó származású volt.
A ludovikás tisztek, bár nyilvánvalóan látták, hogy az ellenforradalmi puccs már a kezdetektől bukásra volt ítélve, mivel a beígért támogatás nem érkezett meg, mégis a fegyveres ellenállás mellett döntöttek. Lehet ezt hősiességnek nevezni. Nem vonom kétségbe, hogy hittek abban, hogy igaz ügyért harcolnak. Azonban úgy látom, hogy egy rosszul előkészített kalandorakcióban értelmetlenül feláldozni egy csomó fiatalember életét nem éppen hősiesség. És bár a ludovikásokat halálig tartó harcra buzdította, a „hős” Bartha parancsnok, az éjszaka leple alatt magukra hagyta növendékeit, és elmenekült az épületből. Menekülés közben, az utcán fogták el a vörösök. Az ostromban három tiszt és egy növendék halt meg. Az utóbbit véletlenül a saját társai terítették le...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.