2019. július 5., péntek

AZ EU ÚJ SZUPERCSAPATA: AZ ELÍTÉLT FRANCIA, A HÉTGYEREKES NÉMET ÉS A KATALÁN, AKI AZ ASZTALRA CSAP

HVG ONLINE
Szerző: GYÜKERI MERCÉDESZ
2019.07.05.


Öt új nevet tanul Európa, mi megpróbáljuk megjósolni, a magyar kormány milyen jelzőt aggat majd eléjük, mikor válnak baráttá vagy "Soros emberévé". Sok jóval nem tudjuk biztatni Orbán Viktort.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság élére javasolt német politikus

Mitől ő az ideális jelölt?


Mert Emmanuel Macron francia államfő úgy ítélte, azzal, ha egy Angela Merkelhez közeli, az uniós harctéren azonban nem ismert, ráadásul női politikus nevét dobja be, akkor nemcsak a német kancellárt sikerül eltéríteni attól, hogy ragaszkodjon Frans Timmermanshoz, de az Európai Néppárt is elfelejti csúcsjelöltjét, Manfred Webert. További jó tulajdonságok:

- Lojalitás (ő az egyetlen, aki Merkel 2005-ös hivatalba lépése óta folyamatosan tagja a német kormánynak)
- Nő (konzervatív politikusok számára bónusz: hét gyereket nevelt fel)
- A visegrádi négyeknek nem arcvesztés ráadni a szavazatukat, hiszen eddig velük kapcsolatban alig nyilvánult meg
- Bár uniós körökben nem különösebben ismerik, gyakorlatilag az anyatejjel szívta magába az integrációt: Brüsszelben nőtt fel, édesapja az ötvenes évek végétől az épp születő Európai Bizottság főigazgatója volt, mielőtt Alsó-Szászország tartományi miniszterelnökévé választották...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.