Szerző: rb
2019.07.02.
A napokban egy videóra ébredtem, amit az Ausztráliában élő, magyar barátom küldött a kisfia iskolájáról. Ennyit írt csak mellé „matekóra”. A felvételen egy nagy, világos teremben, szabálytalanul összetolt asztalok körül egyenruhába öltözött tízévesek ülnek, előttük egy-egy laptop, melyen elmélyülten dolgoznak. Néhány kislány az ablak előtti pad tetején ül, és ott tanul. A semmiből valaki egy rap nótát indít el. A gyerekek a feladataik megoldása közben be-bekapcsolódnak a szövegbe. Önfeledten énekelnek, és a zenei stílusra jellemző mozdulatokkal hadonásznak a levegőben. Van, aki végig énekel és van, aki csak időnként csatlakozik be a refrénbe, miközben a feladataikat csinálják. A kamera a tanárnőre irányul, aki egy plüssállattal a kezében mozog a ritmusra. Mindenki nevet, fesztelen, vidám. Az egész olyan természetes és felszabadult, mintha otthon, vagy egy szülinapi zsúron történne és nem egy tanóra közben.
Nem először lep meg hasonló epizód az ottani oktatási rendszerrel kapcsolatban. Emlékezetes volt például az is, amikor fotót kaptam, hogy a gyerekek pizsamába öltözve mentek iskolába, mert éppen „pizsama napot” tartottak. Az igazgató selyem köntösben és Ugg csizmában fogadta őket. Olyan volt, mint egy híres, gazdag ember – írta le őt a kisfiú nevetve az anyukájának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.