Szerző: ECSENYI ÁRON
2019.07.05.
A libertárius közgazdászok szerint a fejlődés egyik legnagyobb gátja, ha a vagyonszerzés erőszakkal történik. Ilyen erőszak többek között maga az adóztatás is. Ez az ideológia részben tükrözi a hazai szavazók álláspontját; a magyarok inkább támogatnának olyan politikai erőt, amely nagyobb piaci szabadságot adna a kezükbe. Például sokan ellenzik a kötelező nyugdíjbiztosítást és az adókból fenntartott állami szolgáltatásokat, a 27 százalékos áfát vagy az 58 féle adónem létét. Az emberek nagy része, ha tehetné, az állam adókkal történő kötelező finanszírozása helyett inkább maga döntené el, mely szolgáltatásokat fizetné biztosítások formájában.
Hogy eddig Magyarországon egyik kormány- és ellenzéki párt sem foglalkozott kiemelten ezzel a témával, annak az az oka, hogy a mindenkori politikai klientúra erősen államelvű és szocialista. A rendszerváltás valódi értelemben szabadságot csak a politikai szférában hozott: az állam továbbra is rendkívüli mértékben határozza meg a gazdaságot. A mindenkori kormánynak és így a jelenlegi pártoknak érdekükben áll nem pedzegetni az ezzel kapcsolatos problémákat, mivel így tudják fenntartani a hatalmukat biztosító intézményeket, és tenderekkel kedvezni a hozzájuk lojális tőkéseknek. Emellett a rendszer remek lehetőséget kínál a szavazatvásárlásra is: ilyen például a csok hiteligényléshez kötött sokmilliós állami kamattámogatása vagy az ekkor igénybe vehető áfatámogatás; a feltételeket rendszerint csak a tehetősebbek tudják teljesíteni, így a finanszírozásukat azok a szegények állják, akik befizetik ugyan az adót, de a támogatásra már nem jogosultak. Azt már mondanunk sem kell, hogy a multicégek milyen kedvezményeket kapnak azért, hogy idejöjjenek emelni a foglalkoztatást.
A hazai politikában uralkodó adózáspárti fősodor rendszerint azzal áll elő, hogy nem fog ilyen eszközökhöz folyamodni, de az adórendszert akkor is tartsuk fenn. Abból az alapvetően baloldali ideológiából táplálkozik, hogy a piac „cserbenhagyja a szegényeket”, „egyenlőtlenségeket teremt”, ezért – az amúgy biztosításokkal is működtethető szolgáltatások helyett – adókból fenntartott állami intézményekre van szükség, amelyek képesek változtatni ezen. Szerintük ugyanis igazságosabb és hatékonyabb kényszeríteni az embereket a köztévé, egészségügy, sport, nyugdíj és közlekedésfejlesztés szolgáltatásainak fizetésére, mintsem rájuk bízni, hogy mit akarnak finanszírozni. Ha ezek a rendszerek történetesen mégsem működnek igazságosan vagy hatékonyan, az kizárólag annak tudható be, hogy nem megfelelő emberek irányítják őket – hangzik a válasz. S persze „véletlenül” mindig rossz emberek kerülnek hatalomra, akik a személyes érdekeik alapján hoznak döntéseket.
Ezzel szemben a libertáriusok úgy vélik, hogy egy társadalom akkor morális, ha a nagyobb önrendelkezésre mindig lehetőség van ahelyett, hogy az állam döntené el, mely piactól von el és melyiket támogatja. Ez nem jelenti azt, hogy a libertáriusok nem szeretnék, hogy legyen oktatás, egészségügy vagy éppen segélyezés: éppen azt szeretnék, hogy ezek korrupt politikusok és intézmények közbenjárása nélkül, sokkal jobb minőségben, az emberek igényeinek megfelelően álljanak rendelkezésre.
Új politikai törésvonalat kell húzni arra a tapasztalatra alapozva, amit a rendszerváltás óta eltelt 30 év folyamatos, a nagy állam mítoszából táplálkozó kudarcok nyújtottak. Folyamatos korrupció, hivatali visszaélések, a vállalkozásokat nehezítő állami jogszabályok.
Hazai mutatóink alapján biztosan állíthatjuk, hogy az erős állami kontroll alatt kisebb a vagyoni egyenlőtlenség, de nagyobb a szegénység is. A központosítást hallgatólagosan támogatandóan Piketty 2013-ban írta meg a vagyoni egyenlőtlenségről szóló, A tőke a 21. században című könyvét, de miközben arra nagy gonddal ügyelt, hogy közölje az erről szóló statisztikákat, elkerülte a figyelmét Graham 2005-ös cikke, mely szerint a vagyoni egyenlőtlenség korlátozása növeli a szegénységet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.