A NEMZETI GICCS ANATÓMIÁJA – 1. RÉSZ A MAGYAR IRODALMI HAGYOMÁNY SÖTÉT OLDALÁRÓL

MÉRCE
Szerző: CSORDÁS GÁBOR
2019.07.17.

A Fidesz harmadik egymást követő választási győzelme után a 2018-as esztendőt a vélemény- és lelkiismereti szabadság ellen intézett sorozatos támadások jellemezték. A Közép-Európai Egyetem elüldözése után és az MTA állami felügyelet alá kényszerítését célzó próbálkozások mellett az egyik legfontosabb ezek közül a pártállami sajtó és média kampánya volt az úgynevezett liberális túlsúly ellen, amely az állam (helyesebben a költségvetés, még helyesebben az adófizető magyar lakosság) által finanszírozott kulturális intézmények működését jellemezte volna.

Igaz, hogy önmagukban ezek a támadások – ha egy pillanatra eltekintünk a kormánypárt monopóliummal határos sajtóhegemóniájáról – a szabad vélemény-nyilvánítás körébe tartoznak, és ilyeténképpen nincs bennük semmi kivetnivaló. X. Y-nak ez a véleménye – lelke rajta.

Legfeljebb az problematikus kissé, hogy nem kisebb célt tűznek maguk és olvasóik elé, mint az uralkodó irodalmi kánon leváltása.

Holott az irodalmi kánonokat nem újságcikkek és retorikával felbiztatott olvasók, nem kiadási példányszámok és olvasási statisztikák, hanem „erős esztétikai olvasatok” alakítják. Schein Gábor meggyőzően mutatott rá erre[1] hat esztendővel ezelőtt, amikor a 40. Tokaji Írótábort szervező Magyar Művészeti Alap alkotógárdája szólított föl országot-világot a „szocialista-posztmodernista” kánon leváltására. [2] Sajnálatos módon az ehhez szükséges erős esztétikai olvasatok az azóta eltelt időszakban sem jöttek létre, legalábbis én nem találkoztam velük. Ez persze nem változtat a tényen, hogy a vélemények összecsapása, az akár személyeskedésig menő vita legitim, és az irodalmi folyamatok alakulásának elhagyhatatlan összetevője.

Ami nem legitim, az az, hogy a támadásokat a hivatalos „kultúrpolitika” befolyásszerző közbeavatkozása előzte meg és követte. Amelynek az volna a feladata, hogy az egész, saját törvényei szerint alakuló magyar kultúra anyagi és szervezeti feltételeit biztosítsa az adóbevételek rendelkezésére bocsátott hányadából, ám ehelyett minden eszközzel a neki tetsző ideológia képviselőit támogatja. Erre is volt már példa az újkori magyar történelemben, mindjárt kettő is...

ITT OLVASHATÓ