Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.06.23.
Bár vannak olyan elemek, amelyek viszonylag állandók, vagy legalábbis lassabban változnak, de mellettük találni olyat is, ami szinte észrevétlen alakul, és egyszer csak azzal szembesül az ember, hogy a korábban markánsan észlelt dolog már korántsem olyan élesen körvonalazódik. Elmosódnak határok, miközben a reakciók tovább élnek.
Most egy olyan területen vetem ezt össze a korábbiakkal, ami a generációs szegénységben élő, zömében roma emberek megítéléséhez kapcsolódik.
Mindig elmondom, hogy alapvető elvvé izmosodott felismerés volt a részemről, hogy nem romaként nem mondhatom meg, hogyan kell nekik roma identitással élni. Én, aki nem ebbe a társadalmi csoportba tartozom, csak azt tudom megmondani, melyek azok a viszonyulások, amelyeket a többségi társadalom elvár tőlük, a harmonikusabb együttélés érdekében. Mert nekem erről van tudásom, tapasztalatom, nekik meg az ő életükről. És ez az a két tudás, amiből közösen kell felépítenünk azt az utat, amire eddig valahogy még rátalálni sem igazán sikerült. A roma integráció útját.
Ehhez mindenképpen szükséges viszonyulás lenne az alázat. Mindkét részről. Az ő részükről ez szinte természetes, hiszen többségük ebben szocializálódott, hogy nekik majd megmondja a tanult többség, helyesebben a regnáló hatalom, hogyan éljen, mit tegyen. És ne felejtsük el közöttük azt a csoportot sem, akikből meg teljesen hiányzik az alázat mások iránt, és ugyanolyan előítéletekkel reagálnak indulatból mindenre, mint ahogyan hozzájuk viszonyulnak a többségből.
A “másik oldal” , a többség, szintén nem igazán tud alázatos lenni, az ő viszonyulásuk az, hogy a “normális” élet mintája náluk van, ők tudják, saját életükkel bizonyítják a megfelelő utat, amin mindenkinek haladnia kellene. Nehogy már ők legyenek alázatosak, megértők “ezekkel”… Akikkel csak a baj van, akik….és innen mindenki könnyedén el tudja indítani a megbélyegző ítéletek, kifogások sorát. Amit összefoglaló néven most hívjunk csak “cigányozásnak”.
Nyilván van, ami tényszerű. A házaikat, a környezetüket felismerhető jellemzők teszik a többség számára tipikussá, a nem művelt kertek, a legkevésbé karbantartott házak, a kerítésre, bokrokra terített száradó ruhák, a házban és a ház körül megtűrt lomok olyan képek, melyekkel nem lehet vitatkozni. A generációk óta lakhatási szegénységben történő lét, az ehhez kötődő szocializáció csak azok számára ad valamennyire értelmezhető magyarázatot, akik egészen közelről szemlélik annak a bonyolult problémahalmaznak a működését, ami ezt meghatározza, és amiben nagyon nehéz elmozdulást, utat találni. De lehet, lassan, türelemmel. Példa erre a toldi modellben most, alulról induló kezdeményezés a virágoskertekkel, ami remélhetőleg csak a nyitása valaminek.
De vannak más dolgok is. Pl. a kommunikáció. “Csúnyán beszélnek.” “Káromkodnak.” “Úgy tudják a másikat mocskolni, hogy azt még hallgatni is rossz.”- efféléket gyakran mondanak a cigányokra. Ám nézzünk rá egy pillanatra a “másik oldalra” is. Arra, aki egyébként lenézi a cigányokat, aki tanult, aki mondjuk politikusként, vagy újságíróként ugyanilyen kommunikációt használ. Ugyanígy. Néha még őket is túlszárnyaló, alpáribb megnyilvánulásokkal. (És ezért fizetést is kap. Sőt. Kitüntetést is.) Vagy olvassunk bele a facebook kommentekbe egy-egy konfliktusosabb poszt kapcsán. Most komolyan kérdezem: van valami különbség?
Vagy nézzük a másik nagy előítéletet, hogy a cigányok “rajolnak”, ész nélkül, a külvilágnak mutatva költekeznek. (Írtam már itt is arról, mennyire erősíti a kettős képet a közösségi média használata.) De közben mit látunk a “másik oldalon”? Ott vajon nem a mások pukkasztására történik a milliós órák, táskák, kocsik, jachtok, nyaralások posztolása?
És itt van a jogkövető magatartás…”A cigányok lopnak.”-hangzik gyakran a megállapítás. Hangzik ez egy olyan világban, amikor a korrupció az egekben van. Az nem lopás? Amíg ki nem derül, bizonyíthatóan, addig nyilván nem tekintik annak. A korrupcióhoz összeköttetés kell. A közbeszerzések színjátéka. Emberek, akik némi apróért hálásan kiszolgálják ezt.
Nyilván egy szegregátumban a korrupció nem értelmezhető. Ott az a lopás, mikor valami kézzelfogható dolog eltűnik. És a többségi társadalom is így gondolja. A korrupció iránt meg lassan mindenki érzéketlenné válik.
Persze valami azért leér hozzájuk is. Pl. az, hogy ami pályázat, az potyapénz. Amiért nem kell megdolgozni, csak el kell költeni. Meg kell oldani “ügyesbe”. Hogy abból a pályázatból, ami a cigányokra “íródik”, abból jattolni kell nekik. Persze amikor ez is működik, akkor nehéz megértetni, hogy nem mindenki így ír pályázatot, és költi el. Hogy van ennek is törvényes útja. Vagy, ott a másik, hogy a fekete munka az nem bűn. Csak el kell bújni, ha jönnek ellenőrizni. A fizetés persze arra a napra is jár. Összekacsintanak aztán a munkáltatóval: sikerült. Jól átvágták őket. Együtt. A mai világban az ember nehezen tudja képviselni a jogkövető magatartás értékét, mint kötelező elemet az integrációhoz vezető úton. Ha ezzel érvelünk, egyre nevetségesebben hangzik. Sajnos.
Szóval, azt akarom csak mondani, hogy kicsit magunkba kellene néznünk. Mert miközben még mindig buzgón cigányozunk, okolunk és kirekesztünk, nem vesszük észre, hogy nálunk, a többségi társadalomban is egyre erősebben felfedezhető minden, amit kritikaként fogalmazunk meg velük szemben. És nem szólunk, nem kiabálunk, hagyjuk, hogy terjedjen, megtörténjen, megerősödjön. Tisztelet persze a kivételnek. Mert vagyunk sokan, akik másképp gondoljuk. De vajon elég erősek vagyunk-e ahhoz hogy ezt felismerjük, megvessük a lábunkat, és együtt megtarthassuk azt a vonalat, amire vezető irányként lenne szükségünk egy jobb világhoz?
Azt a vonalat, ami ilyenekből áll: emberi érték, becsületesség, tisztesség, tolerancia? Ami nem függ politikától, pártoktól, hatalomtól, csak egyetlen dologtól: az embertől. Így, egyetemesen. Az Embertől.
Vagy ezt már végképp elvesztettük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.