2019. június 14., péntek

VALAMI ELTŰNT, VALAMI SZÜLETETT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÉVAY ANDRÁS
2019.06.13.


Jelenleg már – próbaüzemben – a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

A mai Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán az 1810-es években is a város egyik legelőkelőbb háza állt, Pollack Mihály tervezte, báró Brudern József számára. Az 1817-ben felépült üzlet- és lakóházat már akkoriban is Párisi Udvarnak nevezték. Az épületet 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár és 1912-re – új rendeltetésének megfelelően – átépítették. A látványos, keleties és szecessziós elemekben gazdag, arab, mór és art nouveau jegyeket hordozó épület a II. világháború során komoly sérüléseket szenvedett, felújítása után az IBUSZ székháza lett, a földszinti, utcai oldalán pedig a híres „Jégbüfé” vonzotta a látogatókat. Harmadik újjászületése során – napjainkban – a Párisi Udvar Hotel Budapest kel benne életre. A luxusszálló elegáns szobáinak kialakítása nyomán a budapesti kultúra megannyi szépsége teszi vonzóvá a helyet, a jellegzetes zöld, Zsolnay kerámiáktól kezdve – a Duna panorámáján át – egészen Párizsig, melynek a magyar művészvilágra gyakorolt évszázados hatása tükröződik most a szálloda belsőépítészetében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.