Szerző: Határátkelő
2019.06.02.
Az utóbbi hónapokban végig követhettétek a Vaku villan szerzőjének nehézségeit a Maldív-szigeteken, aminek a vége az lett, hogy Krétán kötött ki, ami szintén egészen érdekes tapasztalat.
„Néha még kicsit elkap a lelkiismeretfurdalás, amiért megszöktem a Maldívról. (…) Mindenki azzal bosszantott, hogy úúúristen, komolyan a maldívon, woow, az a világ legcsodálatosabb helye, stb., stb. Miközben én utáltam ott lenni. (…)
Nos, kedves egészségére a világ azon felének, akinek ez bejön, nekem túl sok hamisság van ott az egészben. Persze ezt azelőtt is sejtettem, hogy oda mentem volna, szóval, ha a főnök és az illegális-titkos nője nem lett volna totál őrült, és nem játszmáznak, akkor valószínűleg kihúztam volna pár hónapig, a terv szerint. (…)
Voltaképpen teljesen feleslegesen akarok valaki mást alakítani, mint, aki én vagyok. Már az is szinte meghaladja a teljesítőképességem határát, hogy egyedül élek, és nem csábítottam még magamhoz senkit, az elmúlt majdnem két hónapban, úgyhogy az, hogy még a melóm se legyen mindehhez élvezetes, azt hiszem igazán túl sok lett volna.
Úgy tűnik, hogy hiába próbálok ebbe a karrierista, felfelé hajtó világba beilleszkedni azáltal, hogy megpályázok, és megkapok magasabb pozíciókat, valahogy végül mégis az derül ki, hogy ez az egész hülyeség nem is nekem való. Én csak buborékokat szeretek eregetni, és ugyanezt másoknak megtanítani. De ebben legalább tök jó vagyok, és asszem nem is kell ennél több.
Ma elmentünk a kollégával különböző irodákba, hogy hivatalossá pecsételjük az itt dolgozásom, aminek során kiderült, hogy kell egy családi állapot igazolás, Magyarországról.
Komolyan mondom, az egyik fő érv amellett, hogy ne Ázsiában nézzek valami új melót a nyárra, az volt, hogy Görögország Európa, nem kell vízumot meg ilyen szarokat intézni, olyan érzés, mint hazamenni… Erre tessék, itt állok megint egy hülye beszerezhetetlen papír igénylése előtt. Szegény Anyu!
Különben Kréta tök Balkán. Nem igazán szeretem ezt a kifejezést, mert elcsépelték Magyarországra is, meg az onnan délebbre eső (és szerintem egyébként semennyire sem balkáni) Horvátországra, de kábé egy itt eltöltött hét után erre lettem figyelmes.
Mentem a belvárosban, direkt egy utcával feljebb a turistás tengerparti sétánynál, és mindenhol szemétkupacok, öreg, ócska autók, összevissza száguldoznak a népek a robogóikkal, szelektív kuka pedig nem létezik.
Kedves hangulat amúgy. A házikóm is tök lepattant, régi vágású, olyasmi, mint a monterossói házunk volt. Csöpög a csap, nyikorog az ágy, itt-ott omlik a vakolat… Cserébe viszont pazar a kilátás az öbölre, csicseregnek a madarak, és virágillat lengedez.
Ja, és a görögök úgy esznek, mintha nem létezne a holnap. Valahányszor bemegyek a kantinba ebédelni, ledöbbenek, mekkora adagokat szednek maguknak a helyiek.
Az ebéd során összebarátkoztam a jógaoktató lánnyal (belga), nagyrészt csak mi vagyunk külföldiek, és csak mi eszünk normális adagokat. A többiek a púposra pakolt tányérok letisztítása után megrohamozzák a sütiket, és 5-6 baklavát még bezabbantanak, mielőtt visszamennének dolgozni. Bámulatos!
Mondjuk cserébe itt pufik is, nem olyanok, mint a girnyó kis olaszok, hogy habzsolnak-habzsolnak, aztán mégis csinosak. Azt hiszem, a görögök kábé olyan lustasági szinten vannak, mint a karibi nikák. Tudnak élni, na, lehet, hogy nekem való lesz ez a hely!”
A teljes posztot itt találjátok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.