2019. június 30., vasárnap

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN ADDIG FÚRTA WEBERT, HOGY MOST LEGROSSZABB RÉMÁLMA VALÓSULHAT MEG - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.06.30.



Die Welt 

A konzervatív újság úgy tudja, hogy az EU kormányfői az osakai G20-as tanácskozáson ejtették Manfred Webert, így most már biztosnak látszik, hogy a bajor politikus hiába pályázik a Bizottság élére. Úgy hírlik, hogy a döntést a német kancellár is elfogadta. Ennélfogva a vasárnapi EU-csúcson arról kell határozni, hogy ki lépjen Juncker helyére: Timmermans vagy valaki, akit a Néppárt ezután nevez meg Weber helyett, jóllehet az illető nem szerepelt csúcsjelöltként. Egyes források szerint akik szóba jönnek, azok: Barnier, Georigieva, a Világbank bolgár ügyvezető elnöke, valamint Plenkovics horvát kormányfő. A végső szót legkésőbb vasárnap este ki akarják mondani Brüsszelben.

FT 

Úgy néz ki, hogy Timmermansnak áll a zászló a Bizottság következő vezetőjeként, Weber az Európai Parlament elnöki tisztségével vigasztalódhat. Több magas rangú diplomata erről számolt be az osakai G20-as csúcson, ahol a háttéregyeztetéseken nagy súllyal esnek latba a személyi kérdések. A formálódó kompromisszum értelmében Francois Villeroy de Galhau, a Banque de France vezére kerülne az Európai Központi Bank élére. A tárgyalások folytatódnak, mert vasárnap ez lesz a soron kívüli brüsszeli csúcsértekezlet témája. Lengyelország és Magyarország, továbbá Szlovákia és Csehország, valamint egy-két balti állam is ellenzi a holland politikus megválasztását. A magyar és a lengyel fél meg is erősítette, hogy számukra elfogadhatatlan Timmermans személye, éspedig amiatt, ahogyan az a Bizottság második embereként eljárt a két állam ellen a jogállamiság ügyében. A spanyol miniszterelnök azonban azt közölte, hogy mindenképpen ő a fő esélyes Juncker utódjaként. Igencsak alkalmasnak tekinti Macron is. Így sok múlik Merkelen, miután Webert nem szeretné több mint 10 kormány. Tusk az Európai Tanács elnökeként arra figyelmeztetett, hogy a döntést szükség esetén többségi alapon is meghozzák, azaz a V4-ek, valamint a románok és egyes baltiak ellenében is.

Ha nem sikerül dűlőre jutni holnap, hogy ki legyen a Bizottság új elnöke, akkor hatalmas viszály fenyeget az Európai Parlament és a Tanács között. Egyre több hír jön arról, hogy Merkel hiába próbálta keresztülnyomni Webert. Macron kezdettől fogva ellenezte, hogy a bajor politikust emeljék pajzsra. Tusk csupán annyit közölt, hogy Osakában közelebb jutottak a megoldáshoz. De ő mindenképpen azt szeretné, ha Brüsszelben legkésőbb hétfő reggel felszállna a fehér füst. Diplomaták azonban úgy nyilatkoztak, hogy jelenleg még bonyolultabb a helyzet, mint korábban. A Néppárt immár nem tudja megakadályozni a dolgokat, mert Orbán világossá tette, hogy nem kér Weberből. A konzervatív táborból ugyanakkor hiányzik Kurz volt osztrák kancellár, vagyis a pártcsaládnak jelen helyzetben nincs döntő szava személyi kérdésekben. A kérdés az, hogy ezek után a kereszténydemokraták hajlandóak-e új jelölttel kirukkolni. Vagy netán próbálják megmenteni a Spitzenkandidat-rendszert és így beállnak Timmermans mögé. Weber környezetéből nem erősítették meg, de nem is cáfolták az értesülést, hogy a jelenlegi frakcióvezető elvesztette minden esélyét a posztra. Ám ez mindenképpen azt jelenti, hogy nem túl jól áll a szénája.

Európai vezetők sorra utasítják vissza Putyin véleményét, miszerint a liberalizmus halott. Tusk, az Európai Tanácsa elnökeként kifejtette, hogy aki temeti a liberális demokráciát, az azt is állítja, hogy az idő túllépett a szabadságjogokon, a jogállamon és az emberi jogokon. Hozzátette, hogy ezek továbbra is alapvető értékek maradnak az EU-tagállamok számára. Aminek lejárt az ideje, az a tekintélyelvűség, a személyi kultusz, az oligarchák uralma. A lap rámutat, hogy amit az orosz elnök egy napja a Financial Times-nak mondott, az az eddigi legnyíltabb okfejtés egy olyan doktrína mellett, amit a Kínai Kommunista Párt, a populista Orbán Viktor és Trump is oszt. Vagyis hogy a liberális demokrácia immár nem felel meg a valóságnak. Theresa May találkozója igencsak civakodósra sikeredett Putyinnal Osakában, és a brit kormányfő utána kijelentette, hogy határozottan kiáll a liberális demokrácia, az emberi jogok, a társadalmi csoportok egyenlősége mellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.