ODALENT

INDEX / TÁRCA TÁR
Szerző: KRUSOVSZKY DÉNES
2019.06.29.

Ki sem kell néznem az ablakon, gondolta a férfi, hogy tudjam, odalent van. Aztán kinézett, és tényleg ott ült. A lakás az első emeleten volt, alatta magasföldszint, elegendő távolság volt köztük, hogy ne kelljen attól tartania, találkozhat a tekintetük. Nem is találkozott, sem most, ahogy a függönyt ujjai közé csippentve félrevonta óvatosan, sem reggel, odalent, amikor lesütött szemmel kikerülte az asszonyt. Biztos volt benne, hogy a másik rászegezte sárgás szemét, és nem is engedte el egészen addig, amíg be nem fordult sietve, menekülve szinte a következő sarkon. Mindez csak gyanú volt persze, feltételezés, hiszen nem nézett oda, nem láthatta, hogy a nő valóban figyeli-e. Mindenesetre úgy érezte, és az épp elég volt.

Az utca egyébként önmagában is kíméletlen látványt nyújtott, két oldalt málló vakolatú bérházak, köztük szűk csapás, fénylő, kopott bazaltkövek, két szélen elhanyagolt aszfaltjárda, átgondolatlan, kényszerű javítások foltjaival tele, a járdaszélen pedig autók zsúfolt sora srégen, két kerékkel az aszfalt szélén, kettővel a macskakövön. Talán sohasem volt szép ez az utca, de mostanra egészen biztosan rondább már az indokoltnál. A kőporos pusztaságban néhol egy-egy nagy növényláda áll, csikkekkel és sörösdobozokkal tele, derékba tört, száraz fa torzójával a közepén. Egy régi, gyorsan elfeledett program, utcazöldítés, környezetrehabilitáció, vagy valami hasonló mementói. Talán egy önkormányzati kampány romjai, egy lerabolt EU-s projekt maradványai, amiket visszavett a városi természet, és a járókelők most már szégyentelenül arra használják, amire tudják: a szemetüket dobálják bele...

ITT OLVASHATÓ