„NINCS MÁS LEHETŐSÉG, CSAK A HANYATLÁS” - FORDULAT AZ OROSZ KÖZVÉLEMÉNYBEN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2019.06.14.

Már jó ideje érzékelni lehet, hogy Oroszországban nemcsak a Putyin iránti bizalom gyengül, de az általa kialakított rendszer elfogadottsága is. Mind Putyint, mind rendszerét egyre több és egyre élesebb kritika éri. Az elnök bizalmi indexének 2017 őszén kezdődő csökkenése pontosan mutatta ezt. Két közvélemény-kutató intézet is rendszeresen mérte és méri ma is az orosz politikusok iránt megmutatkozó bizalom szintjét. Éveken át mind a Kremlhez közel álló VCIOM, mind a független – és épp ezért a hatalom által idegen ügynökké nyilvánított – Levada Központ nyitott kérdés formájában próbálta megtudni a politikusok bizalmi indexének alakulását. Ez azt jelentette, hogy a megkérdezetteknek nem egy listából kellett kiválasztaniuk a bizalmukat leginkább élvező politikusokat és közéleti embereket, hanem nekik kellett megnevezniük öt-hat személyt. Figyelmet érdemlő módon a két közvélemény-kutató intézet mérési eredményei a közelmúltig csaknem teljesen egybecsengtek. A Levada Központ 2017 őszén még 59 százalékos bizalmi indexet mért Putyinnak. Bő fél évvel később ez a mutató már csak 48 százalékos volt, 2018 őszére pedig 39 százalékra esett vissza. Hasonló eredményeket mért a VCIOM is. Az idén, május végén általa mért putyini bizalmi index már a 32 százalékot sem érte el. Ez komoly fejfájást okozhatott a Kremlben, ahol, úgy rémlik, arra a következtetésre jutottak, hogy ideje rászólni a házi közvélemény-kutatóikra. Értettek is a szóból, és megváltoztatták addigi módszerüket, zárt kérdésfeltevésűvé alakítva. A listájukra felvettek öt politikust, köztük Putyint, és gyorsan megkérdezték a lakosságot, hogy a felsoroltak közül ki iránt vannak a legnagyobb bizalommal. És láss csodát, a megkérdezettek 72,3 százaléka leginkább Putyin iránt érzett bizalmat. Ezzel látszólag helyre is állt a világ rendje, de a valóságban aligha. A bizalmiindex-kutatásokkal párhuzamosan ugyanis másfajta mérések is segítenek az oroszországi közhangulat követésében. Szergej Belanovszkij kutatási igazgató csapata – a Stratégiai Kutatások Központjában – már hosszú évek óta végez fókuszcsoportos méréseket. Ő volt az, aki Mihail Dmitrijevvel együtt 2011 tavaszán megjósolta a hatalompárt, az Egységes Oroszország év végi választási kudarcát. Kettejük – fókuszcsoportos méréseken alapuló – elemzése arra figyelmeztette a Kremlt, hogy semmi esély a 2003‑as és 2007-es alkotmányozó többség megismétlésére. Ezt nem szabad célként kitűzni, mert oly mélyen és durván kellene beavatkozni a választási végeredmény kialakításába, hogy az delegitimálná a dumaválasztást. Előrejelzésük profetikusnak bizonyult, a hatalompártnak nemhogy alkotmányozó többsége nem lett, de még ahhoz is a leadott voksok 16-17 százalékát kellett „eltéríteni”, hogy a pártnak az alsóházban legalább abszolút többsége legyen. Belanovszkijnak és segítőinek legfrissebb kutatása az oroszországi közhangulat 2018 áprilisa és 2019 márciusa közt végbement rendkívül mély változásait mutatta ki. A három városban – Moszkvában, Vlagyimirben és Gusz-Hrusztalnijban – végzett fókuszcsoportos mérés 35 és 50 év közötti, legföljebb középfokú végzettségű férfiakat és nőket vont be, fele-fele arányban. Az idei kutatás legfeltűnőbb újdonsága a 2018-ashoz képest, hogy egy év alatt látványosan csökkent mind a központi, mind a helyi hatalom iránti bizalom. A fókuszcsoportok tagjainak gyakran hangoztatott tapasztalata, hogy a hatalom rendre nem teljesíti ígéreteit. Még Putyin rendelkezéseit sem hajtják végre. A csinovnyikok azonban semmitől sem zavartatva továbbra is ígérgetnek, miközben ígéreteikben már maguk sem hisznek. A kutatásban részt vevők immár feltűnően gyakran használják a hazugság kifejezést, merthogy másképpen már nem tudják jellemezni a hatalom viselkedését. A jövővel kapcsolatos várakozásaik pedig kifejezetten pesszimisták. Úgy látják, hogy belátható időn belül semmi nem fog javulni, minden csak rosszabb lesz. A hazug hatalomról szólva a fókuszcsoport egyik tagja megjegyezte, hogy a hatalomnak erről a vonásáról „még a tévében is beszélnek. Azt a házat, ami Magnyitogorszkban összedőlt (legalábbis annak egy lépcsőháza, egy állítólagos terrortámadás következtében – Sz. B. Z.), nem ürítették ki, holott azt maga Putyin ígérte meg.” Egy Gusz-Hrusztalnijban élő válaszadó pedig kórházukról a következőket mondta: annak „felújítását már hosszú évek óta ígérik. Hullik a mennyezete, a falai tele vannak repedésekkel, de az ígéretek ellenére mégsem történik semmi.”A felmérés azt az új tendenciát is kimutatta, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb Oroszország katonai beavatkozásaival. 2018-ban még a megkérdezettek fele egyetértett hazája külpolitikájával, miközben már ők is nagyon kritikusak voltak a belpolitikát illetően. Különösen a szociálpolitikával voltak elégedetlenek. 2019 tavaszára azonban új helyzet állt elő. A fókuszcsoportok tagjai lényegében kivétel nélkül elutasították a Kreml kül- és belpolitikáját. Gyakorlatilag teljesen eltűnt Oroszország katonai konfliktusokban való részvételének támogatása. A következő jellemző válaszok születtek: „A szovjet időkben Kubát etettük, most meg Szíriát és Venezuelát fogjuk?” Egy másik fókuszcsoporttag pedig határozottan leszögezte: „Ki kell vonni katonáinkat Szíriából és Venezuelából. Nem szabad mindenütt konfliktusokba keverednünk. Van nekünk is épp elég problémánk.” Egy harmadik pedig a szankciókat ostorozta, miközben évek óta azt hallja a tévében, hogy azoknak nincs semmi komoly következményük: „A szankciók sokat ártanak gazdaságunknak, épp ezért ellenük vagyok.”A harmadik új jelenség azt tükrözi, hogy az emberek egyre jobban hiányolják a nyilvánosságot, és arra panaszkodnak, hogy a hatalom megkérdezésük nélkül hoz döntést fontos kérdésekben. A felmérésben részt vevők többsége azt tapasztalja, hogy semmit nem lehet tudni a hatalom szándékairól – hogy mit is gondol magában –, ahogy a hatalom se tudja, hogy mi zajlik az országban. Sokan nehezményezik, hogy az utóbbi időben még Putyin se találkozik az emberekkel. Korábban legalább időről időre ellátogatott az ország különböző részeibe, és beszélt az ott élőkkel. Mára ez szinte teljesen megszűnt. Helyette a tévében mást se látni, mint egymást érő tanácskozásokat és Putyin csinovnyikokkal folytatott tárgyalásait. Ezzel kapcsolatban is felettébb beszédes válaszok születtek. Akadt olyan fókuszcsoporttag, aki szerint „a tévé állandóan sporteseményeket közvetít, hogy eközben észrevétlenül bejelenthessék az adóemelést”. 2019 januárjában ugyanis Oroszországban az addigi 18 százalékos áfát 20 százalékra emelték, ami nyilván a legkisebb jövedelműeket sújtja a legérzékenyebben. Egy másik, feltehetően pedagógus fókuszcsoporttag pedig arra panaszkodott, hogy „nő az adminisztrációs teher, a felesleges beszámolási kötelezettség. Már arra sincs idő, hogy a gyerekeket tanítsuk. Ki találta ezt ki, fogalmam sincs. Ugyanez a helyzet az orvosokkal is, ők mesélték ezt nekem. Még a rendőrök is elégedetlenek.” A negyedik fontos fejlemény, amit kimutatott a felmérés: az emberek elkezdtek nagyobb nyilvánosságot és demokráciát követelni. A kutatásban részt vevők ugyanis nem értik, miért hoz meg a hatalom minden fontos döntést anélkül, hogy azt valamilyen érdemi vita előzné meg. Többen a válaszukban felidézték a Duma korábbi elnöke, Borisz Grizlov szavait, aki annak idején nem épp éleselméjűen megjegyezte, hogy „a parlamentben nincs helyük a vitáknak”. Sokak szerint a képviselők már egy ideje afféle bólogató Jánosok. Az egyik fókuszcsoporttag Angliával vont párhuzamot. Ott ugyanis „valósággal »szétszedik« Theresa Mayt és parlamenti kollégáit. Szólamokkal abban a közegben nem lehet hadakozni. Nálunk viszont teljes a csend. Ahogy mondják felülről, a képviselők úgy szavaznak.” Az ötödik új elem, hogy az emberek egyre gyakrabban gondolkodnak el azon, mi lenne jobb az országnak: ha parlamenti, vagy ha elnöki köztársaság lenne. Ez a gondolat először – spontán módon – még 2018 tavaszán bukkant fel egy Gusz-Hrusztalnijban élő asszony válaszában. Akkor még a kutatást végzők erre nem kérdeztek rá. Egy évvel később azonban már igen. Moszkvában mind a tíz fókuszcsoporttag a parlamenti köztársaság mellett foglalt állást. Ezzel szemben a másik két vidéki városban a megkérdezettek harmada erre a kérdésre nem tudott válaszolni, valószínűleg nem is értették. A válaszadó kétharmad véleménye pedig fele-fele arányban oszlott meg. Az egyik felük a parlamenti köztársaságot, míg másik felük az elnökit támogatta. Jellemző módon a parlamenti köztársaság hívei a következőképpen érveltek: „2000-ben azt ígérték nekünk, hogy az erős elnöki hatalom rendet rak az országban. Látjuk, hogy mi lett ebből. Épp ezért meg kellene próbálni a parlamenti rendszert is.” A másik álláspont képviselői pedig arra hivatkoztak, hogy „ilyen parlamenttel nem lehet rendet tenni. Legyen akkor inkább már elnöki rendszer. Nem szabad egy mostani borzalmat egy ennél is nagyobb borzalomra cserélni.” Szergej Belanovszkij mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a hatalom jelenlegi működését jelentősen át kell alakítani, minden tekintetben átláthatóbbá kell tenni. Ennek érdekében a jogkörök nagy részét át kell adni – együtt a teljesítésükhöz nélkülözhetetlen pénzügyi eszközökkel – a régiók és a városok vezetésének. A regionális és helyhatósági választásokat pedig teljesen nyílttá kell tenni, de eközben szigorú korlátokat kell szabni a választási kampányban alkalmazható módszereknek és eszközöknek. A fontosabb föderális szintű kérdéseket a döntés előtt nyilvánosan meg kell vitatni, és ha lehet, népszavazást kell tartani róluk. A politikai viták során nem szabad az igazságot eltitkolni, és határozottan – de semmiképpen nem manipulatív módon – fel kell lépni a populista szólamokkal szemben. Belanovszkij szerint az igaz érvek jóval hatékonyabb eszközei a meggyőzésnek, mint a hazugság és a manipuláció. Végül pedig azzal az első pillantásra talán meglepő, de a központi orosz tévécsatornákat rendszeresen nézők számára nagyon is érthető javaslattal állt elő, hogy a „tévék politikai adásainak mai műsorvezetőit le kell cserélni”...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ) 

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)