Szerző: MARKÓ BÉLA
2019.05.31.
Nem tudom, olvassák-e ma annyian, mint annak idején az én kamaszkoromban, de meggyőződésem, hogy ugyanúgy oda kellene adni az újabb nemzedékeknek, mint ahogy nekünk is a kezünkbe nyomták hajdanában. Nem az iskolában, hiszen az igazán fontos olvasmányok úgy kötelezőek, hogy tulajdonképpen nem azok. Kevés olyan alapmű van, mint Jaroslav Hašek pikareszkje, amelyből többek közt azt is megtanulhatjuk, hogy Budejovicében minden megtörtént már, ami Európában, sőt, bárhol a nagyvilágban. Sokszor jut eszembe mostanában, kellene valaki vagy valakik, akik figyelmeztetnének, hogy ami velünk történik éppen, Budejovicében már előfordult. Nagyon kellene az a zseniális együgyűség, amelynek segítségével megszabadulhatnánk állandó frusztrációnktól, hogy kelet-közép-európai vagy balkáni alulnézetből nem lehet megérteni Európát. Budejoviceinek lenni nem handicap, mert mindannyian budejoviceiek vagyunk. Jaroslav Hašek nagy leleménye ez, és harminc éve, amióta egykori kulturális és politikai otthonunkba próbálunk visszatérni, tehát integrálódni, most először érzem úgy, hogy mégsem olyan lehetetlen a különbségeket felszámolni. Ne tessék meglepődni, van némi irónia is ebben, de alapjában véve tényleg azt hiszem, hogy az unióba való belépésünk óta éppen a mostani választások közelítették igazán egymáshoz Keletet és Nyugatot. Ami jó is, rossz is. Jó, mert talán jobban értjük egymást, mint eddig. Rossz viszont, mert azt jelenti, hogy a császár arcképét Európában mindenütt „leszarták a legyek”, nem csak nálunk, és valószínűleg sok mindent újra kell gondolni a közeljövőben. A lényeg: ma éppúgy Budejovice London is – az állítólag csak néhány hónapra szóló EP-választásaival –, mint például a másfajta abszurdumokat produkáló Budapest vagy Marosvásárhely. Akármennyire furcsa is, ezek a választások olyan új törésvonalakat mutattak meg, amelyekhez képest a „régi” és „új” országok közti különbségek mellékesnek tűnnek. Ezért is próbálok optimista következtetéseket levonni azokból az eredményekből, amelyek más megközelítésben éppenséggel lesújtóak lehetnek. Hiszen az Európai Parlament két nagy doktrínája, a kereszténydemokrata–konzervatív és a szociáldemokrata végül is eléggé megtépázva került ki a megmérettetésből, az Európai Néppártnak talán harminckilenccel, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének harminchattal lesz kevesebb mandátuma a következő ötéves ciklusban. Ezt az előrejelzésekből egyébként már sejteni lehetett, azt viszont már kevésbé, hogy nem az euroszkeptikusok fognak igazán megerősödni, hanem a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért, az ALDE, amely az előző hatvankilenchez képest harmincnyolccal több mandátummal rendelkezik, illetve az ESS, a Zöldek is tizenhét hellyel többet kaptak, mint az eddigi ötvenkettő. Ideiglenes adatok ezek, nem lehet még biztosan tudni, hogy végül ki hova áll, és azt sem, mi lesz például a Fidesszel vagy akár a román szociáldemokratákkal. De mindenképpen jelentős változásokra lehet számítani, csak nem úgy, ahogy jósolták a közvélemény-kutatások. Az euroszkpeszis nem erősödik különösebben, de egyrészt az alternatív politikai csoportosulások, másrészt a populista pártok igen. Visszaszorulóban vannak a tradicionális ideológiák, ám – legalábbis egyelőre – nem az jön helyettük, amitől a legjobban féltünk. Lehet, újra kell gombolni az uniót, de talán mégsem lesz belőle Nesszusz-ing, nem kell letépnünk magunkról, mint ahogy már jósolgatták is egyesek. Persze, nem árt fenntartásokkal kezelni, amit mondok: keresem én is a metaforákat, mint Švejk a háború idején a példabeszédeket, hogy a segítségükkel demitizálja a nyomasztóan patetikus, sőt, hamis történelmet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.