MAGYARORSZÁG, HOLTVÁGÁNY

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2019.06.16.

Ez sem mindenhol fordul elő, hogy a monori vonatra felszálló utasokat Monor helyett egy tolatómozdony kihúzta egy tárolóvágányra, és otthagyta a semmi közepén őket. El tudjuk képzelni, ahogy az utasok egy ideig nyugodtan ülnek, aztán nézelődnek, hol vannak. Türelmesen várnak, aztán fogy a türelem, egyre gyanúsabb a helyzet. Szociálpszichológiai tanulmány lehetne, meddig vártak, amíg a balhésabb utasok közül valaki kinéz, és megállapítja, hogy a szerelvény előtt nincs mozdony, és kitolva egy holtvágányon állnak. Eközben Monoron hiába várják őket, a várostól is elszigetelődtek, semmi befolyásuk arra, ami ott történik, kikerültek az életből.

Igazi kelet-európai abszurd, mint a Velencei-tónak háttal felállított székek, és nemcsak arról van szó, hogy át kell rendezni a híres “rendőr-postás-vasutas” sorrendet, mert ettől még a sorrend lehet ugyanaz. A MÁV mindig is lenyomata és tükörképe volt az egész országnak. A büdös, koszos vonataival, a bűzlő WC-kkel, az udvariatlan és bunkó kalauzokkal, a tujázókkal, a leszállításokkal, a vonatkereket kalapálókkal, akik a nyugdíjba menetel után sem tudták, miért kopácsoltak egy életen át. A MÁV szállította a deportáltakat Auschwitz-ba, és a MÁV húzta a szőkített olajat, amelybe a vasutasok a festéket egy belülre felakasztott vödörbe öntötték. Itt gazdagodtak meg a szakszervezeti vezetők a sztrájkokból, miközben a magyar vasútállomások a harmadik világbeli országokat idézik. Az egyetlen rendben tartott vasúton, Felcsúton pedig nem utazik senki. A mesevonat a diktátor gyerekkori álmait teljesítette be egy újraélesztő gép áráért.

Magyarország jelképe az is, ahogy a monori szerelvényt kitolták a holtvágányra. Magyarország lakói ülnek ezen a vonaton, és csendben nézelődnek kifelé az ablakon, és nem nagyon vették még észre, hogy a tárolóvágányon vannak. A szerelvény előtt nincs mozdony, a vonat nem megy sehova. Amíg a vonatban ülnek, a várost, az otthonaikat kifosztják, lepusztítják, átépítik, ijesztő és rémséges tereket hoznak létre. A vonaton nincs oktatás és egészségügy, néha végigmegy néhány kalauz, akik azt állítják, hogy a vonat robog, megelőz mindenkit, s az utasok ezt elhiszik. Bezáratnak minden ajtót, ablakot, hogy ne lehessen kilátni, még a függönyt is lehúzzák, mert elhitetik, hogy idegenek fel akarnak kapaszkodni, meg akarják enni az utasok szendvicseit, és el akarják venni a táskájukban levő keresztény kultúrájukat.

A MÁV közleménye nem árulta el, mikor jutott valakinek eszébe, hogy felhívja a vasúttársaságot, hogy a vonat áll, nem megy sehova. Ki volt az a bátor, aki merészelt kinézni az ablakon, és megállapítani, hogy a tolatóvágányon vannak, mozdony nélkül, a senki földjén. Hány óra múlt el, mire ezt valaki elhitte, és mennyi idő, amíg valaki végre intézkedett? Az intézkedés annyi volt, kiküldtek egy biztonsági őrt, aki végül tájékoztatta az utasokat a valóságról, szemben azzal, ami eddig a képzeletükben élt. Ezután az olajos és kátrányos síneken át visszakísérte őket a rideg pályaudvarra, ahol várhattak az újabb monori vonatra. Majd arra is felszállnak gyanútlanul, de abban senki nem lehet biztos, hova viszi őket. Monor a távoli messzeség, az elérhetetlen célpont jelképe, az élet szimbóluma, ahova nem megy soha egyetlen járat sem...

ITT OLVASHATÓ