KLÍMAVÁLTOZÁS: HOGYAN JUTOTTUNK IDE, ÉS MERRE MEHETÜNK TOVÁBB?

MÉRCE
Szerző: FORDULAT
2019.06.18.

Rengeteg elemzés, cikk és előadás szól mostanában a klímaváltozásról és ezek általában nagyon hasonló koreográfiát követnek: először ránk zúdítanak néhány horrorisztikus adatot arról, hogy pontosan milyen jelei vannak a klímaválságnak (sorra megdőlő meleg- és hidegrekordok, példátlan ütemben pusztuló állatfajok stb.); aztán felvázolnak néhány ennél is rémisztőbb jóslatot arról, hogy a társadalmi összeomlás és az egyéni szenvedés pontosan milyen formái várhatók az ökológiai katasztrófa után; végül pedig kapunk néhány bátorító szót, ami csak tetézi a szorongásunkat, ugyanis a tanácsok általában aránytalanul általánosak és semmitmondók a probléma méretéhez képest.

Az alábbiakban igyekszünk nem ezt a koreográfiát követni. Először is átugorjuk azt a részt, amely a közönség halálra rémítését szolgálja, mert ezt megtették már sokan korábban, és azt gondoljuk, hogy a közönségünk nagy része tökéletesen tisztában van azzal, hogy nagyon nagy a baj. Szóval ahelyett, hogy ezt ragoznánk, inkább arról lesz szó, hogy pontosan hogyan is jutottunk idáig. Ennek a kérdésnek az árnyalt átgondolása ugyanis a klímaváltozás legtöbb elemzéséből hiányzik: sok szó esik arról, hogy mi történik, de hogy miért is történik mindez, az már kevésbé nyilvánvaló.

Ez már csak azért is problémás, mert az ökológiai válság okainak alapos megértése nélkül arra sem fogunk érdemi választ kapni, hogy mégis mit kell csinálnunk egy fenntartható alternatíva kiépítéséért.

A legelterjedtebb magyarázat a klímaváltozás okairól az, hogy ezeket a riasztó folyamatokat az emberi tevékenység okozza. Ezért terjedt el az antropocénfogalma, amely azt jelzi, hogy egy olyan földtörténeti korba léptünk, amelyben az ember geológiai tényezővé lépett elő. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni: az olyan környezetterhelő technológiák és rendszerek, mint a fosszilis tüzelőanyagok, az ipari mezőgazdaság és a repülés mind emberi találmányok.

Azonban több komoly probléma is van ezzel a magyarázattal: egyrészt az, hogy a kérdést úgymond renaturalizálja. Tehát egyfelől a klímaszkeptikusokkal szemben azt állítja, hogy az utóbbi évtizedekben tapasztalható környezeti anomáliák nem természeti jelenségek, hanem emberi cselekedetek eredményei – másfelől viszont az antropocén-diskurzus úgy beszél a környezetrombolásról, mint ami kvázi bele van kódolva az emberi természetbe. Vagy ahogy Andreas Malm és Alf Hornborg fogalmaznak: „az antropocén a természetet az emberi természetre cseréli” – és ezzel egyfajta eleve elrendelt bukástörténetet ír le, amelyből nem igazán következik cselekvés.

Ha „az Ember”, vagy az emberiség általában ilyen, akkor milyen reális lehetőségeink vannak a belenyugváson kívül?

De nem csak emiatt problémás ez a megközelítés, hanem azért is, mert túlságosan általánosít és ezért képtelen rámutatni a probléma valódi okaira...

ITT OLVASHATÓ