KELL-E FOGLALKOZNUNK A TÚLNÉPESEDÉSSEL, ÉS HA IGEN, AKKOR MIÉRT NEM?

QUBIT
Szerző: BART ISTVÁN
2019.06.01.

... a túlságosan nagyszámú népességnél a rend nem tartható fenn, erre csak az az isteni erő volna képes, amely ezt a világot is összetartja. Ezért szükségszerűen az a városállam a legszebb, ahol a nagyság az említett mértékkel van megszabva, mert a szépség éppen a tömeg és a nagyság bizonyos fokában szokott megnyilvánulni. Így a városállam nagyságának is van egy bizonyos határa, mint minden más egyébnek: állatnak, növénynek s mindenféle eszköznek; ... (Arisztotelész: Politika, VII/4)

Amint a fenti részlet is mutatja, a népesség száma már az ókori görögöknél is kulcskérdés volt. Arisztotelész szerint a túl sok és a túl kevés ember is probléma, a népességnek az erőforrásokkal kell arányban állnia. Miközben a gyermekvállalás személyes morális vetületeiről beszélünk, fontos, hogy ne feledjük el: a gyermekvállalás nem színtisztán egyéni választás, hanem egyben életünk egyik legfontosabb társadalmi, közösségi cselekedete is. Amióta csak léteznek, az emberi közösségek legalapvetőbb célja saját maguk továbbörökítése. Ezért szerintem az elsődleges kérdés nem az, hogy egy-egy párnak helyes-e gyermeket vállalnia (vagy éppen nem vállalnia). Sokkal inkább az a kérdés, hogy hogyan érhetjük el azt, hogy a teljes közösségben ne legyen se túl sok, se túl kevés gyerek.

Hogy pontosan mennyi az az elég gyerek? Ez attól függ, hogy mit tekintünk a „teljes közösségnek”, a falunkat, az országot, vagy a földlakók összességét. És itt elérkeztünk az első erkölcsi dilemmához: miközben egyértelmű, hogy a Föld túlnépesedik, és ez már most is nagyon súlyos erőforrás-problémákat okoz, lehet, hogy a számunkra fontos közösségben (családban, faluban, országban) éppen a kívántnál kevesebb gyermek születik. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk Magyarországon: egyrészt jót teszünk a Földdel azzal, hogy fokozatosan csökken a népességünk (és ezzel a fogyasztásunk), másrészt nemzeti tragédiaként éljük meg azt, hogy egyre kevesebben vagyunk. A Föld más részein, mondjuk Angolában, fordított a helyzet: hiába szeretné a kormány, hogy kevesebb gyerek szülessen, nehezen tudja rávenni az embereket, hogy lemondjanak a családonkénti 5-6 gyerekről, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem jut elég termőföld mindenkinek.

És itt jelenik meg a második dilemma: az egyén érdekei gyakran szembekerülnek a nagyobb közösség érdekeivel. Egy angolai földművelő számára, aki az államtól nyugdíjra nem számíthat, viszont tudja, hogy sok gyermek nem éri meg a felnőttkort betegség vagy háború miatt, az ott szokásos 5-6 gyerek teljesen logikus és indokolt. Ez akkor is így lesz, ha az angolai kormány egyébként szeretné, hogy kevesebb gyerek szülessen. Mindeközben például Magyarországon az emberek tudatában vannak annak, hogy milyen áldozatot jelent gyermeket vállalni, illetve milyen nehéz a megszületett gyerekekkel a kívánatosnak tartott életszínvonalon megélni, és ezért nem is vállalnak túl sok gyereket, még akkor se, ha egyébként problémának tartják, hogy fogy a magyar.

A helyzet tehát az, hogy sem a most fennálló nemzetalapú bolygóirányítási rendszer, sem a gazdasági rendszerünk, sem a ma élő emberek belső tudati berendezése nem tudja kezelni azt a viszonylag új helyzetet, hogy a klímaváltozás korában a fennmaradás szempontjából legfontosabb „teljes közösség” nem egy család, egy falu, vagy ország, hanem az egész emberiség...

ITT OLVASHATÓ