Szerző: TENCZER GÁBOR
2019.06.19.
Olyan bokszmeccsre hasonlított a csütörtöki ellenzéki főpolgármester-jelölti vita, mint amiben a bokszolók tisztelettel körbetáncolják egymást, de egy ütést se visznek be a másiknak. A kormányt viszont osztották mind a hárman.
A második vitán vettek részt az ellenzéki főpolgármester-jelöltek, azaz - ábécésorrendben - az MSZP-Párbeszédes Karácsony Gergely, a DK által támogatott Kálmán Olga és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, ezúttal az Átriumban. A vitán négy témát (lakhatás-hajléktalanság, közlekedés, klímavédelem, roma közösségek) tárgyaltak ki 20-20 percben (itt visszanézheti). A jelöltek azonban ahelyett, hogy egymással vitatkoztak volna, hasonló programjaik sajátosságait próbálták domborítani, sokszor egyetértésben a másik jelölt programjának részleteivel.
Felvezetés:
Kálmán Olga rámutatott, akkor tudjuk meg, hogy mitől lesz jó egy város, ha saját otthonunkkal hasonlítjuk össze: mindenki szeretne biztonságban, tisztaságban élni, élhető környezetben. De most egyik sem működik. Leszögezte: havonta 10 buszt le kell cserélni, naponta mosni kell az aluljárókat.
Kerpel-Fronius Gábor szerint egy hosszútávú vízió kell Budapestnek. Most a város a Fidesz-maffia kezében van, egy problémamenedzser jellegű, vízió nélküli vezetéssel. A Momentumnak van egy 2030-ig szóló víziója, ami választ ad a fővárosi problémákra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.