Szerző: SZEKA
2019.06.19.
Valami nagyon nincs rendben azokkal a funkcionáriusokkal, akik a közösségi médiát használják arra, hogy könnyítsenek a lelkükön. Egyre több olyan poszt jelenik meg ugyanis kormánypárti káderek tollából, melyben a Fidesz belső viszonyait taglalják, és a végkövetkeztetésekben finoman szólva sem köszönnek vissza a kormánypárti sajtó lelkesítő mondatai. Már régóta tudjuk, hogy nem igazán kompakt a kormánypárt tagsága, de néhány megosztó figura színre lépése tovább növelte a kétségeket több fideszes káderben. Főleg nehezen átlátható vidéki bozótharcokról tudósítanak ezek a bejegyzések, ám elérkezhet az idő, amikor a kormánypárt belső köreiben is láthatóak lesznek a törésvonalak.
Ez utóbbival kapcsolatban jelentetett meg egykori bizalmi embere egy olyan Facebook-posztot, ami sokat elárul a dél-békési országgyűlési képviselő viselt dolgairól. A költségvetési csalással gyanúsított fideszes országgyűlési képviselő volt jobbkeze, Galló Ferenc ugyanis kipakolt, és többek között a következőt írja: „…hogy a bírósági ítéletig (ami lehet bármi) a parlamenti mandátumának megtartása mellett mondjon le minden politikai tisztségéről, (megyei illetve választókerületi elnök) igyekezzen tisztázni magát a vádak alól, de ne hozza lehetetlen helyzetbe a dél-békési illetve a Békés megyei FIDESZ szervezeteket, polgármestereket, tagokat, szimpatizánsokat."...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.