2019. június 30., vasárnap

A FÓTI GYERMEKEK SORSA AZ EU KEZÉBEN LEHET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.06.30. 


Noha a Fóti Gyermekotthon lakóinak elhelyezése a mai napig nem megoldott, mégis úgy fest, hamarosan búcsút inthetnek egykori lakhelyüknek az ott élők. A kastély – ahol egyébként már egyetlen gyermek sem lakik – valakiknek, vélhetően a NER részéről megtetszett, ezért hát más helyet hell keresni az árva gyermekeknek. Nem számít az sem, hogy a szüleiket és otthonukat is elvesztett gyermekek számára éveken keresztül ez a hely jelentette a biztonságot, a folytonosságot, menniük kell, hiszen a kormány így döntött. Persze a hivatalos magyarázat szerint azért kell menniük, mert egy számukra jobb helyen fogják őket elhelyezni, amihez a feltételeket uniós pályázaton nyert támogatásból hozzák létre. Hogy ezzel szemben mi a valóság? Gondolom, már sejtik.

Ezt az elég átlátszó, csalásgyanús „kilakoltatást” Szél Bernadett független képviselő nem nézte karba tett kézzel és Marianne Thyssen szociális ügyekért is felelős uniós biztosnak, az Európai Bizottság gyermekjogi koordinátorának és az uniós pénzekkel való visszaéléseket vizsgáló OLAF-nak is levelet írt az üggyel kapcsolatban. Azt szeretné ugyanis elérni, hogy még a lehetséges csalást megelőzően tudomást szerezzenek arról az uniós felügyelők, hogy az adófizetők pénzét felhasználva mit művel a magyar kormány. Marianna Thyssen válaszlevelet is küldött Szél Bernadettnek, amiben elmondta:

Ha visszásságot találnak az uniós pénzek felhasználásában, megteszik a „szükséges lépéseket”

Hogy mik lehetnek ezek a lépések, sajnos még nem lehet tudni, mindenesetre remélem azt, hogy még időben tudnak valamit tenni annak érdekében, hogy a fóti gyermekek ne legyenek kénytelenek elhagyni eddigi otthonukat, hogy aztán egy túlzsúfolt zalaegerszegi, vagy kalocsai lakóotthonba kerüljenek. A terv ugyanis ez, 224 millió forint EU-s forrást felhasználva létrehoztak pár tucat extra férőhelyet ebben a két említett városban és vélhetően ez jelenti a kormány részéről a végleges megoldást. Nem számít az sem, hogy mint arra a Népszava is felhívja a figyelmet, a vonatkozó kormányrendelet szerint legfeljebb 40 fő helyezhető el egy speciális gyermekotthonban. Hogy ez miért probléma? Azért mert Zalaegerszegen a kibővítés után 72-en, Kalocsán pedig 56-an lesznek majd a lakóotthonban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.