Szerző: KOZÁK MÁRTON
2019.06.21.
A térség más országaiban jól-rosszul, de működnek a nyugatias berendezkedés intézményei, nálunk, a jogállami díszletekkel ékes pusztában látványosan összeomlott a rendszer. A helyén tenyésző furcsa képződményre vannak megnevezéseink (posztkommunista maffiaállam, hibrid rezsim, kívülről korlátozott hibrid rezsim, fasisztoid mutáció), Magyar Bálint maffiaállam-elméletének köszönhetően pedig pontosan le is tudjuk írni, hogyan működik az, amiben élünk. Arra viszont alig terjed ki a figyelem, hogy egyáltalán miért születhetett meg. Az erre vonatkozó közkeletű magyarázatok irritálóan szegényesek, és jobbára kimerülnek a magyar társadalom keleties értékszerkezetére hivatkozásban, unalomig ismert Ady- vagy Márai-idézetek citálásában, rosszabb esetben a Metternichnek tulajdonított megjegyzéssel alátámasztva: nincs mit tenni, Ázsia a Landstrasse után kezdődik.
Ez kevés. Kár lenne, ha tanulságok nélkül iramolna el fölöttünk az élet. A balsors nem megszokásból sújtott le ránk, tettünk is érte.
Mintha csak meg akarnák erősíteni az Ady és Márai festette képet, a világ értéktérképét fölrajzoló kutatások az ortodox kultúrájú országok közvetlen környezetébe, a nyugati kultúra (kelet-közép-európai országok zömét is magában foglaló) tömbjétől meglehetős távolságra helyezik el Magyarországot. A Tárki adatsorai szerint a gondolkodás nyitottsága, a szabadságjogok iránti érzékenység, a politikai szerepvállalásra való hajlandóság vagy a tolerancia tekintetében a mi értékvilágunk inkább rokonítható a román, a bolgár, a moldáv vagy az ukrán, mint a szlovén, a szlovák vagy a cseh barátainkéval, hogy a Lajtán túli szövetségeseinkről ne is beszéljünk. Ezt mind tudjuk régóta.
Csakhogy édes hazánk az elmúlt években zsarnokibbá, korruptabbá és szolgalelkűbbé vált annál, hogy az a Tárki értékkutatásából levezethető lenne. Nem a magyar értékkészletnek tudható be, hogy a legfontosabb joguralmi-civilizációs index, a kormány hatalmának ellenőrzöttsége (értsd: a végrehajtó hatalom tetszése szerint cselekszik-e, avagy van neki ebben korlátokat állító intézmény és törvény) tekintetében globálisan is a sereghajtók közé, a vizsgált 126 országból a 103. helyre süllyedtünk. Emlékeztetőül: az értéktérképen velünk szomszédos országok – Románia (36.!), Ukrajna (90.), Bulgária (91.) és Moldova (99.) – mindegyike elég kemény hely, de a World Justice Project elemzése szerint a végrehajtó hatalom fejének egyikben sincs Orbánéhoz fogható mértékű hatalma.
És ahogy az értékkutatásokból, úgy a magyar társadalomfejlődésből sem következik az a jogállami pokol és az abból kitenyésző önkény, úrhatnámság és jobbágyi alázat, ami most van. Óvakodjunk attól, hogy a történelem bekövetkezett fordulatait elkerülhetetlennek tartsuk csupán azért, mert bekövetkeztek – intette megfontoltságra olvasóit az egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodó, Szűcs Jenő, kinek Bibót rekonstruáló ismert gondolatmenete szerint a keleties és nyugatias elemeket egyaránt kitermelő magyar fejlődésből a „nagyobb szabadság” és a „nagyobb szolgaság” irányába is vezethet út. Mivel a szovjet birodalom bukása és a vasfüggöny leomlása utáni szerencsés történelmi időszakban nem volt a cselekvőkön külső kényszer, visszatekintve úgy tűnhet, hogy a szívükre hallgató magyarok keleties beidegződéseiknek és rossz reflexeiknek engedve választották a „nagyobb szolgaság” irányába vezető utat. De ez csak felelősségáthárítással elegy lapos okoskodás, velünk élő vulgármarxizmus, nem más. Már csak cselekvőképességünk visszaszerzése és a sorsunk alakíthatóságába vetett hitünk erősítése miatt is fontos leszögezni, hogy nem az elkerülhetetlen végzet csapott le Magyarországra Orbán képében, hanem gondatlanságból kerültünk a kelet-közép-európai régió részeként általunk bejárható tartomány legrosszabb pozíciójába.
Ami a rendszerváltást követően történt velünk, nem szükségszerűség, hanem a lehetséges opciók egyike volt. A legrosszabb. De miért jöhetett létre nálunk hetven évvel a fasizmus és harminc évvel a kommunizmus bukása után ismét olyan szörnyállam, ahol minden hatalom egyetlen ember kezében összpontosul? A kelet-közép-európai posztkommunista rezsimek közül miért csak nálunk – nem Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában vagy Bulgáriában, hanem csak nálunk – volt sikeres az autokratikus kísérlet? Miért teljesít az ország sokkal rosszabbul a társadalmi-történelmi-társadalomszerkezeti paraméterek alapján elvárhatónál?
Ennek jól meghatározható oka van. Megtalálásához harminc évet kell visszamenni az időben:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.