2019. június 30., vasárnap

10 NAPPAL CSERNOBIL UTÁN UTASÍTOTTÁK A MAGYAR SAJTÓT, HOGY UTALJON A NYUGATI HÍRADÓK CÉLZATOS, AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST NEHEZÍTŐ ELJÁRÁSÁRA

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁTÉ
2019.06.29.


Az egyik kijevi egyetem radiobiológiai tanszékének vezetője személyes beszélgetés során elmondta, hogy a következő tíz évben mintegy 50 ezer olyan rákos megbetegedésre számítanak, amely Csernobil következménye. Nyilvántartás hiányában nem lehet tudni, hogy a hivatalos 32-­n túl hányan haltak meg sugárbetegségben, a betegek száma állandóan nő. Ismert, hogy több mint 600 ezer ember vett részt a baleset következményeinek elhárításában, akik nagyon része magasabb sugáradagot kapott, mint amit beteglapjukra felírtak. 

(Rendelet tiltotta meg, hogy a valóságos adatot feljegyezzék az orvosok.)

Csernobil körül két millió hektár fertőzött területen tovább folyik a mezőgazdasági termelés, de az élelmiszer nagy részét elszállítják az ország távoli vidékeire és onnan hoznak Kijevbe sugármentes zöldséget, krumplit, húst. Itt is, ott is összekeverik és úgy árusítják. A kijevi vezetőket ma is külön csatornákon látják el élelmiszerre
l. [Ezt a mondatot utólag aláhúzták és felkiáltójelet tettek a végére.]

A professzor szerint az újszülötteknél is nő a különféle rendellenesség. A növények, állatok, madarak elváltozásának következményei ma még nem ismeretesek.”

Ez a csernobili katasztrófa hosszútávú következményeiről szóló 1990. február 12-i külügyi rejtjeltávirat (pdf) csak egy azok közül, amiket a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára eredeti levéltári forrásaiból közzétettek még a 30. évforduló idején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.