VESZÉLYES JÁTÉKAINK – MA HARMINCÉVES A 168 ÓRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2019.05.09.

A kilences, ha nem is mindig szerencsés, de mindenképpen izgalmas szám. Számunkra a legizgalmasabb. 1989. május 9-én – súlyos dolog leírni – jelent meg a standokon a nyomtatott 168 Óra, a rendszerváltás korszakának egyik meghatározó közéleti hetilapja. Ha végigpillantunk a mai lappiacon, az eltelt harminc év azt jelenti, hogy ez a megmaradás lapja. Nem csak időben. Azok maradtunk, akik voltunk, egy történelmi ciklus végén (három évtizedről ez joggal állítható) azok lettünk, akik lehettünk. Meg- és túléltünk legalább két rendszerváltást, az elsőnek aktív résztvevői, a másodiknak – nevezzük NER-nek – hű ábrázolói voltunk. Hogy jók voltunk-e, vagy rosszak, arról a csütörtöki lapszám mellé a pultra helyezett jubileumi 168 Óra próbál képet adni.

A történetnek vannak személyes vonatkozásai is. A lapot hosszú ideig ugyanaz a két ember, Mester Ákos és Bölcs István szerkesztette, akik a lappiacra bevezették, a rádiós 168 Óra és Gondolat–Jel utánközléseiből igazi hetilappá fejlesztették, akik a politika hullámveréseiben gondozták, akik megteremtették azt a növekvő-csökkenő, de politikai identitását hűségesem őrző tábort, amely lapunkat máig elkísérte. A 168 Óra a médiaháború repeszdarabja volt. (Lásd Bölcs István írását ünnepi kiadványunkban.) Bizarr fintora a sorsnak, hogy míg maga a lap fennmaradt, az ősforrás, a Magyar Rádió egykori formájában elhalt, nyomaiban sem emlékeztet ma már egykori önmagára.

A hetilap műfajához hozzátartozik egyfajta családias bensőségesség. Ez több mint üzlet, ez viszony. Régen az ember, ha vonaton utazott, a kupéban nem a telefont babrálta, vele volt kedvenc lapja, mindennapi Népsportja, keresztrejtvénye, Ludas Matyija, „Sárga Újságja” (Sportfogadás), Film Színház Muzsikája, s jó esetben a 168 Órája.

Ilyen emberek ma is vannak. Ők azok, akik a felfordult világban életformájukat, szokásaikat, világlátásukat védik, ragaszkodnak a kipróbált borotvavizükhöz, mániákusan olvasnak, és néha továbbadnak belőle valamit. A hetilap nem azé, aki írja, szerkeszti, korrigálja, tördeli, hanem azé, aki – legyünk profának – hűségesen megveszi. Aki hétvégén, a bevásárlószatyor tetejére a legvégén a férj kedvenc lapját is odateszi. Vagy azé – ilyen is van –, aki a helyi Szabó Ervin könyvtár olvasótermébe jár olvasni, mert ott legalább csönd van, és az újság a minimálnyugdíj mellett drága. Ezt fedezhette fel Halász János fideszes honatya, aki az alföldi nagyváros könyvtárainak polcáról néhány éve a „nem komilfó” sajtót gondosan eltakaríttatta...

ITT OLVASHATÓ